Világsztárok zöldben – tanulj tőlük!

Tóth Judit | 2010. Január 15.
Ha nem akarjuk, akkor is tudjuk, mit viselnek, kivel járnak, és hol vacsoráznak. Van, aki ennél több érdekességgel nem is nagyon tud szolgálni, de olyan is, akinek a gondolkodása és az életmódja valóban követendő példa lehetne.

Egyre nagyobb divat ma zöldnek lenni: trendi vászonszatyorral bevásárolni, hibrid autóval járni, vagy teljes mellszélességgel kiállni egy-egy nemes ügyért. Persze vannak, akik egy hét után már kevésbé lelkesek, de olyanok is, akik számára a környezettudatos életmód nem csupán hangzatos önreklám, sokkal inkább egy életre szóló elhatározás.

 Daryl Hannah

A szőke színésznő manapság nem a filmjeivel, sokkal inkább környezetvédelmi aktivistaként hívja fel magára a figyelmet. Daryl Hannah számára már hosszú ideje fontos a környezetvédelem ügye: gyerekkora óta vegetáriánus, autója biodízellel működik, mindkét háza zöldszellemben épült, ahol az energiát megújuló energiahordozók biztosítják. Egy saját videoblogja is van, kisfilmjeiben hétről hétre egy-egy környezetvédelmi témát jár körül, és hasznos ötletekkel segíti azokat, akik fontosnak érzik Földünk védelmét.

A humort sem nélkülöző filmekben sokféle téma szóba kerül: az ökoházak, az organikus élelmiszerek, a kihalás szélén álló hegyi gorillák – vagy épp a biodízel, amely a színésznő egyik szívügye, s amelynek környezetre való ártalmatlanságát sajátos módon demonstrálta, tankolás közben nemes egyszerűséggel belekortyolt a zöld színű olajba.

De környezetvédelmi aktivistaként a rendőrséggel is meggyűlt már a baja: néhány éve Los Angeles legnagyobb farmjának ledózerolása ellen tüntetett, és egy diófához láncolta magát, tavaly pedig azért tartóztatták le, mert az Appalache-hegységbeli külszíni bányászat ellen demonstrált egy bánya közelében működő iskolában.

 Woody Harrelson

Nem Daryl Hannah az egyetlen, aki került már összeütközésbe a törvénnyel egy számára fontos ügy miatt. Woody Harrelson 1996-ban egyenesen San Francisco jelképére, a ködben úszó Golden Gate hídra mászott fel, hogy felhívja a figyelmet az esőerdők pusztítására.
2001-ben aztán 1500 mérföldet biciklizett az USA nyugati partján, hogy a környezettudatos életmódot népszerűsítse.

A színész feleségével és gyermekeivel jelenleg Hawaii egyik szigetén, Mauin él, egy szinte teljesen önfenntartó közösségben. Háza energiaellátását napenergia biztosítja, biodízeles autóval jár, vegán életmódot folytat, azaz csak növényi eredetű termékeket és ezen belül is többnyire csak nyers ételeket és saját maga által termesztett zöldségeket és gyümölcsöket eszik. A színész nagyon szeretné már a filmjein keresztül is terjeszteni a környezettudatos szemléletet, eddig azonban az igazán nyerő forgatókönyv még nem érkezett meg az asztalára.

 Natalie Portman

A még mindig csak 28 éves színésznő nemcsak tehetségével és szépségével, de intelligenciájával is sokakat elbűvölt már. Natalie gyerekkora óta vegetáriánus, és most már vegán aktivista is, filmbeli partnere, Tobey Maguire és egy, a tengerentúlon nagy népszerűségre szert tevő könyv hatására, amely többek között a nagyüzemi állattartás és az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai oldalait boncolgatja. A színésznő nemcsak hogy nem eszik, de nem is visel állati eredetű termékeket. Sőt, piacra dobta már saját vegán cipőkollekcióját is.

A színésznő forgatott már dokumentumfilmet a veszélyeztetett hegyi gorillákról, és nyilatkozataiban is rendre visszatér az állatvédelem ügyére. Az állatkínzást szerinte ugyanúgy kellene büntetni, mint az emberek ellen elkövetett bántalmazást. Az állatvédelem mellett rendre kiáll a nők jogaiért, és egy, a fejlődő országok lakóinak mikrohiteleket nyújtó szervezet munkáját is támogatja.

 

 Leonardo DiCaprio

Hollywood egyik legismertebb zöldaktivistája 1998-ban hozta létre környezetvédelmi alapítványát, amellyel igyekszik még nagyobb figyelmet fordítani a globális problémákra, és saját honlapját is ökooldallá alakította át. A színész 2007-ben elkészítette Az utolsó óra című dokumentumfilmjét, 2008-ban pedig a Greensburg című realitysorozatát, amely a tornádó által elpusztított, Kansas állambeli város újjáépítését követi végig. A várost 2007-ben szinte teljesen elpusztította a tornádó, az újjáépítésnél maximálisan a fenntarthatóságra törekedtek. Környezetbarát és energiahatékony technikákat használtak, hogy a város 1500 lakójának házait újjáépítsék.

A színész számos díjat kapott már környezetvédelmi munkájáért, többek közt gyerekektől is az egyik rajzfilmcsatorna díjátadóján. Ha kell, fákat ültet, zöldhotelt épít, zöldbankkártyát népszerűsít, de nemcsak a rivaldafényben, hanem a magánéletében is zöld. Házait napelemekkel szerelte fel, és környezetbarát bútorokkal rendezte be, s bár munkájához hozzátartozik, hogy repüljön, magánrepülőgép helyett  inkább menetrend szerinti járatokon utazik, hibrid autót vezet, de ha teheti, legszívesebben inkább biciklizik.

 Sheryl Crow

A Grammy-díjas énekesnő nemcsak dalaiban beszél a globális felmelegedésről és a környezetvédelmi problémákról, de egy biodízeles busz fedélzetén már az Egyesült Államokat is körbeutazta, hogy a témáról fiatalokkal beszélgessen. A problémára azonban, sajátos módon, leginkább egy viccel sikerült felhívnia a figyelmet. Egy kommentben ugyanis megjegyezte, hogy Földünkért azzal is sokat tehetnénk, ha nem pazarolnánk a WC-papírt, ezért szerinte limitálni kellene, hogy egyszerre egy vagy maximum két darab papírt lehessen csak használni. A vicces megjegyzéssel aztán a legtöbb show-műsor és újság is foglalkozott, Sheryl Crow pedig  elérte, hogy a globális felmelegedés problémája, ha sajátos úton is, de még több emberhez eljusson.

Az énekesnő, akinek 20 saját lova is van Nashville-i farmján, a vadlovak helyzetét is szívügyének érzi. Az amerikai kormány ugyanis túlszaporodásuk miatt a musztángokat  a nyugati pusztákról az ország keleti és középső részébe akarja áttelepíteni. Sheryl Crow ezért a nevadai szenátornál és Obama elnöknél is kitartóan lobbizik, hogy a vadlovak természetes élőhelyükön maradhassanak.

 

 

Exit mobile version