Design hulladéküvegből

nlc | 2010. Február 22.
Fényüveg, üvegtégla és horgolt üvegből készült térelválasztó: az ÖKO-Pannon és a WAMP vasárnapi kiállításán újrahasznosított üveghulladékból készült alkotásokat mutattak be, és kiosztották a legötletesebb pályaműveknek járó díjakat is.

Az eseménnyel az üveghasznosítás fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet, melyben hazánk jelentősen elmarad az uniós átlagtól. A tervezők már teljesítették a kvótát, most a lakosságon a sor.

 

Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. és a WAMP Re-Üveg címmel tavaly ősszel hirdetett pályázatot designerek számára. A kiírók olyan alkotásokat vártak, melyek ötletesen, kreatívan mutatják be a hulladéküveg felhasználásának lehetőségeit. A különösen egyedi designmegoldások mellett az újszerűséget, a friss művészi látásmódot értékelték.

 
Lehoczki Erzsébet – Üveg-re fonal, 1. helyezett
 
Nagypál Dorottya – La’bor – üvegcsillár

 


70% üveg, 100% kreativitás

A kétfordulós pályázat első körében csak látványterveket véleményezett a szakmai zsűri, majd a második körbe továbbjutott művészek másfél hónapot kaptak, hogy elkészítsék műveiket. A pályázat egyetlen kikötése az volt, hogy a tárgyak legalább hetven százalékban hulladéküvegből készüljenek. Egyéb műfaji korlátot nem támasztottak a kiírók, így a döntős pályaművek között volt CD tartó, csillár, „La’bor pohár” és virágtartó is.

agadics Barbara – Glass brick (üvegtéglák), 2. helyezett

 

Üvegcsomagolás újracsomagolva

Az Erzsébet téri Gödör Klubban tartott február 21-i eredményhirdetésen három egészen különleges alkotást jutalmazott a zsűri. A fődíjat Lehoczki Erzsébet munkája az Üveg-re fonal nyerte. A „horgolt üveg” nagyszerűsége sokoldalúságában rejlik: térelválasztónak, függönynek vagy éppen terítőnek is használható. A második helyezett Jagadics Barbara lett Glass brick, azaz üvegtégla című alkotásával, a harmadik díjat pedig Bihari Gabriella és Csák Tibor kapta az egyedi hangulatvilágítást adó Fényüvegért. Az ÖKO-Pannon pénzjutalommal díjazta az alkotókat.

Bihari Gabriella és Csák Tibor – Fényüveg lámpakollekció, 3. helyezett

 

Egyedül nem megy

A kilenc döntős alkotást a nagyközönség is megtekinthette a WAMP-on, a Gödörben, hiszen a tárgyak éppen azért készültek, hogy felhívják a figyelmet az üveg újrahasznosítás fontosságára. Míg az Európai Unió országaiban a háztartási üveghulladék hasznosítási aránya 2008-ban 64 százalék volt, addig itthon tavaly az üvegcsomagolásnak csupán 28 százaléka került szelektív gyűjtőkbe. Ahhoz, hogy megkezdjük az unióhoz való felzárkózást, idén 32, 2012-ben már 60 százalékra kell feltornásznunk ezt az arányt, amihez a lakosság aktív részvételére lesz szükség.

A WAMP-ról

A WAMP 2006-ban azért jött létre, hogy a mindennapokban használható művészet jegyében az alkotó és a közönség minél közelebb kerüljön egymáshoz, ugyanakkor fórumot teremtsen az elérhető árú, egyedi, aktuális és színvonalas iparművészeti tárgyaknak. A havonta rendezett WAMP design piac mára az egyik legfontosabb kulturális és design fórummá nőtte ki magát. Nyáron az  Erzsébet tér (volt buszpályaudvar), télen pedig a Gödör Klub ad otthont az eseménynek.

Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft.-ról

Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. feladata a szelektív hulladékgyűjtés országos szintű koordinációja. A szervezet összehangolja a rendszerébe bekapcsolt városok, helyi közszolgáltatók, valamint más hulladékgyűjtők és -hasznosítók tevékenységeit, és koordinálja az anyagok áramlását a kibocsátástól a gyűjtésen át egészen a hasznosításig. Az ÖKO-Pannon a szelektív hulladékgyűjtésben résztvevő városok felnőtt és gyermek lakosságának rendszeres tájékoztatásával és folyamatos oktatásával segíti a már kiépített szelektív gyűjtő rendszerek hatékony használatát. Célja, hogy a visszagyűjtött hasznosítható anyagok mennyisége növekedjék, a hulladéklerakók – és vele a környezet – terhelése pedig jelentősen csökkenjen.

 

 

Exit mobile version