15 egyszerű energiatakarékos tipp

Laczko Denise | 2010. Május 30.
Az energiatakarékosság leginkább csak odafigyelés kérdése: javarészt apróságokról van szó, és még a kényelemről sem muszáj lemondani – mindössze néhány berögzült, lusta szokáson kell változtatni.

Tóth Fanni

A sok kicsi tényleg sokra megy – pozitív és negatív irányban is. Pazarolni és spórolni is sokat lehet éves, de akár havi szinten is, attól függően, hogy közvetve vagy közvetlenül mennyire nagyvonalúan fogyasztjuk a vizet, az áramot, a gázt, mennyire zsákmányoljuk ki a Föld energiatartalékait.

Most 15 tippel segítünk abban, hogy megvizsgálhasd hétköznapi szokásaidat, és felmérd, fizethetnél-e kevesebbet az energiaszolgáltatóknak. Csupa olyasmi ez, amit már sok helyen hallhattál-olvashattál, de nem árt őket minél többször elismételni. A lényeg, hogy ennyit te is megtehetsz a bolygónkért – és a pénztárcádért.

1. Abszurd helyzet, hogy míg a világ egyik részén már alig van mit inni, a másik felén az ivóvizet használjuk fürdésre és a vécé leöblítésére. Városi körülmények között ezzel sajnos sokan nem tudunk mit tenni, de ha kertes házban élsz, van kutad, vagy tudsz esővizet gyűjteni, érdemes elgondolkodni azon, hogy ezekkel a forrásokkal hol tudod kiváltani az ivóvíz használatát, illetve azon, hogy miképp tudod másodjára is hasznosítani a mosogatáshoz, fürdéshez egyszer már használt vizet.

2. Folyatod a vizet a csapból fogmosás közben? Akkor egy-egy alkalommal körülbelül 5 liter vizet pazarolsz el, pedig a fogmosáshoz nagyjából fél pohár víz is bőven elég. Napi két alkalommal számolva ez a szokás évente több mint 3500 liter, azaz 3,5 köbméter elpocsékolt vizet jelent FEJENKÉNT – egy négytagú család esetében 100 mosásra elegendő víz spórolható meg egy évben, ha mindenki elzárja a csapot fogmosás és borotválkozás közben.

Sáfrány Döme

 

3. Kád vagy zuhany? Untig eleget szajkózták már, hogy a zuhanyozás takarékosabb, ráadásul egészségesebb választás, mint a kádfürdő. Ez egyébként igaz, de maximum 5 perces zuhanyozásra lehet azt mondani, hogy harmadannyi víz folyik el közben, mint ha teleengednéd a kádad. Ha képtelen vagy 5 perc alatt befejezni a zuhanyozást, akkor vásárolj olyan zuhanyfejet, amely körülbelül feleannyi vagy még kevesebb vizet enged át a lukakon, mint a hagyományos zuhanyrózsa, de azt finom permetként szórja.

Tóth Szabolcs


4.
Palackos vagy csapvíz? Arról hosszas vitát lehetne nyitni, hogy igaza van-e annak, aki csapvíz helyett rendszeresen a műanyag palackos ásványvizeket issza; pró és kontra is rengeteg az érv. Az viszont biztos, hogy ha igazán hideg vizet akarunk kinyerni a csapból, akkor sokáig kell folyatni fölöslegesen a vizet. Ennél sokkal környezetbarátabb megoldás, ha rendszeresen beteszel a hűtőbe egy teletöltött kancsót vagy palackot, így mindig lesz hideg innivalód – vízpazarlás nélkül.

5. Vízforralás – Ha forró vizet akarsz, akkor is kifizetődő az előre gondolkodás. Érdemes még forralás előtt pontosan kimérni a teához vagy a kávéhoz szükséges mennyiségű vizet, és csak annyit felforralni, ellenkező esetben a szükségesnél több áram/gáz fogy a felesleg mennyiség forralása miatt, ráadásul a tapasztalatok szerint az ilyen „maradék” víz végül szinte mindig felhasználás nélkül, a lefolyóban végzi, pedig virágöntözésre is jó még.

Tóth Fanni

 

6. A vécé leöblítésével fejenként akár 40-50 liter vizet is elhasználunk naponta. Egyelőre meglehetősen költséges mulatság azt megoldani, hogy a fürdővíz a vécétartályba folyjon, és így újra lehessen hasznosítani, de ezen a téren is tudsz takarékoskodni, ha a hagyományos lehúzós tartályt olyan típusra cseréled, amely gombnyomástól függően enged kevesebb vagy több vizet a vécékagylóba.

7. És az utolsó csepp a vízből: a csöpögő csapok kérdése. Naponta 50-100 liter víz simán elcsöpöghet egy rosszul záródó csapból (170 literes egy normál kád!), arról nem is beszélve, hogy a rendszeresen lehulló cseppek hangja borzasztó idegesítő, ráadásul a csöpögés a feng shui szerint is káros.

Hódosi Zsófi

8. Tudtad, hogy a mosógépek fogyasztásának jó 80%-át a víz melegítése teszi ki? Próbáld csak ki: a normál szennyeződések 40 fokos programmal simán kijönnek a ruhákból, és így nemcsak kevesebb áramot használsz, de alacsonyabb hőfokon vízkőből is kevesebb rakódik le – egyébként pedig minél vízkövesebb egy gép, annál több áramot fogyaszt. Ugye, az egyértelmű, hogy félig megpakolt mosógépet elindítani semmilyen szempontból nem túl gazdaságos?

9. A szárítógép néhány extrém, sürgős esetben nagyon jó szolgálatot tehet, de ez sem az a kifejezetten energiabarát eszköz, úgyhogy lehetőleg ne használd rendszeresen. Egyes profik (főleg férfiak) azért ellenzik a szárítógépet, mert megfelelő teregetési technikával még a vasalással sem kell foglalkozniuk – de jól teregetni csak vizes ruhát lehet.

Nagy Aténa

10. Egy szakállas vicc szerint a világon a legfölöslegesebb dolog a villanyírógép, hiszen ki látott már szőrös villát? De fordítsuk komolyra: tényleg van létjogosultsága az elektromos konzervnyitónak, citromfacsarónak és késélezőnek? Egészen őszintén: a legtöbb, árammal működő aprító-daráló-keverő-reszelő ketyere sem nélkülözhetetlen. Hacsak nem ipari mennyiségben főzöl naponta, az egyszerű éles kés, reszelő, gyalu és a többi, kézi erővel működtethető eszköz tökéletesen megfelel a célnak, és áramszünet idején sem kell kétségbeesned a zárt konzerv fölött.

11. A konyhai hadszíntéren nézd át a fazekakat és a serpenyőket is: ezeket mindig a megfelelő méretű főzőlapon használd, szabadulj meg a deformált aljú példányoktól, és lehetőség szerint tegyél fedőt az edény tetejére, így gyorsabban elkészül az étel. Szagelszívó helyett pedig jobb, ha az ablakot használod.

Oláh Levente

12. Felejtsd el a stand-by üzemmódot: az ily módon félig kikapcsolt gépek alattomosan pörgetik a villanyórát. Amit csak lehet, használat után húzz ki a konnektorból. A hagyományos villanykörtéket cseréld ki LED-es izzókra vagy kompakt fénycsövekre (vigyázz a megfelelő színhőmérsékletre!) – ezek drágábbak, de jóval kevesebbet fogyasztanak, és sokkal tartósabbak. A lámpákat azonban nem kell mániákusan kapcsolgatni. Persze sehol ne égjen feleslegesen a villany, de ha csak két percre mész ki a szobából, hagyd inkább égve: a gyakori fel-le kapcsolgatás rövidíti az izzók élettartamát.

Budai Fannika

13. Az egyszerű bevásárlás is lehet „zöld”: az újabb és újabb nejlonzacskók felhalmozása helyett hordj magaddal vászontáskát vagy kosarat, és ha lehet, olyan termékeket válassz, amelyeken minél kevesebb a csomagolóanyag. Azt azonban jó, ha tudod, hogy egységárra lebontva nem mindig a nagyobb tétel az olcsóbb, és az sem biztos, hogy az utántöltőknél drágábbak az eredeti csomagolású termékek. Arról meg ne is beszéljünk, hogy pár forinttal olcsóbb termékért mennyire érdemes távolabbi boltig utazni. Hát igen, ilyenkor csap össze egymással az árérzékeny és a környezettudatos énünk…

14. Sok más helyzetben is felmerül az ál-energiatakarékosság kérdése: például lehet, hogy sok vezetékes vizet megspórolok, ha a kútvizet használom a bojler feltöltéséhez, viszont többet fizetek az áramért a vizet a bojlerbe pumpáló búvárszivattyú miatt. Valami hasonló dilemma a mosogatógép is: időt takarít meg, elvileg jóval kevesebb víz kell hozzá, mint a folyó vizes mosogatáshoz, viszont több áramot fogyaszt. Hol az igazság? Ilyen esetekben mindig csak a matek és az egyedi körülmények figyelembevétele segíthet.

15. Ha új háztartási gépet kell vásárolnod, mindenképp válassz energiatakarékos, A vagy A+ osztályú gépet. Ez elsősorban azoknál a berendezéseknél fontos, amelyek állandóan működnek, mint például a hűtő és a mélyhűtő (persze a többinél sem árt), de a jól működő, régi gépeket nem biztos, hogy érdemes lecserélni – ismét a számológép segítségét kell kérni. Ugyanakkor ha építkezés, nyílászárók cseréje, falszigetelés vagy lakásfelújítás előtt állsz, a dizájn mellett foglalkozz kicsit azzal is, hogy a terveidet mennyire lehet környezetbarát, energiatakarékos, hosszabb távon is kifizetődő módon megvalósítani.

Sáfrány Döme
Kalandos nyári táborok: 10­+4 tábortipp gyerekeknek és felnőtteknek »

Energia.lap.hu »
Bioenergia.lap.hu »
Energiatakarékosság.lap.hu »
Környezetvédelem.lap.hu »
Szélenergia.lap.hu »
Vízienergia.lap.hu »
Passzívház.lap.hu »
Ökoház.lap.hu »

 

Exit mobile version