Otthonunk előszobájában fogadjuk, köszöntjük vendégeinket, innen indulunk munkába vagy szórakozni, és ide érkezünk egy fárasztó nap vagy éppen egy élményekkel teli nyaralás után.
Az első és legfontosabb feladat a tárolás megoldása, hiszen mindenki jobban érzi magát, ha rendezett környezetből indul, vagy ide érkezik.
Tárolás
Ha itt nincs szekrényünk, komódunk, helyezzünk a falra akasztókat a kabátoknak, kalapoknak, sapkáknak. Gondoskodjunk esernyőtartóról, amelyet rendszeresen tisztítani és szellőztetni kell, és a sáros, vizes lábbelik elhelyezéséről se feledkezzünk meg. Gyakran nem elég az ajtó elé kirakott lábtörlő, praktikus, ha idebent is várja egy az érkezőt, de a burkolat védelmében bevethetünk színes rongyszőnyegeket is.
Legyen mód a kulcsok, csomagok, táskák, levelek lerakására is – ez lehet egy kisebb asztal vagy fiókos szekrény. Jó, ha van egy szék vagy pad, ahova cipőváltáskor le lehet ülni.
Az előszoba és otthonunk többi helyiségének összekapcsolása akkor sikeres, ha a színek, a bútorzat és a kiegészítők összhangban vannak a szomszédos helyiséggel.
Mit? Hova?
• Egy nyitott polcos, fiókos szekrényke remek tárolási lehetőség a forgalmas előszobában.
• Nagyobb tárgyaknak jó szolgálatot tesznek a fonott vagy fémkosarak, fedeles dobozok, melyek akár egymásra helyezhetők.
• Gondolkozzunk többfunkciós bútorokban: egy fedeles láda lehet egyszerre tároló- és ülőalkalmatosság.
• Ha kevés a hely, gipszkartonból, Ytong téglából érdemes beépített szekrényt, polcot kialakítani, ahol a kabátok, cipők akadálymentesen tárolhatók.
• Praktikus és dekoratív az előszobában elhelyezett, egész alakot mutató tükör, ráadásul a kis helyiséget is nagyobbnak láttatja.
• Ha kevés a fény, gondolkozzunk el üvegtégla beépítéséről, vagy központi, mennyezeti világítás helyett alkalmazzunk falikarokat, lábazati súrlófényeket.
Megfelelő burkolat
Mindegy, hogy a bejárati ajtóból előtérbe, előszobába vagy közvetlenül a nappaliba lépünk-e be, ennek a területnek a burkolata nagy igénybevételnek van kitéve. Az első benyomás sem elhanyagolható: a burkolat nem csupán a bejárat, hanem az egész lakás hangulatát is meghatározza.
Két szempontot vegyünk figyelembe, mielőtt döntünk: a burkolat alakját és tartósságát. Ha elegáns az otthonunk, az előtérnek is ezt a stílust kell követnie, a könnyedebb hangulat viszont másfajta anyagválasztást igényel.
Az előteret növelhetjük optikailag, ha ugyanazt a burkolatot választjuk, amely az ide nyíló helyiségben is van. Ekkor azonban lehet, hogy feladjuk a tartósság szempontját, hiszen ha a szobában faburkolat van, az előszoba is faburkolatot kap. Ha arra törekednénk, hogy az előszobát vizuálisan is elválasszuk a szomszédos helyiségtől – ez inkább egyterű lakásokban lehet igény –, válasszunk eltérő anyagú burkolatot.
• A faburkolat kellemes és meleg hatású, ám a nagy igénybevétel miatt az átlagosnál gyakrabban kell majd csiszolni, lakkozni, pácolni.
• A cserépburkolat tartós, ellenálló és jól karbantartható.
• A kőburkolat számtalan variációs lehetőséget biztosít, és sokféle változatban kapható. Nem olcsó, ám tartós és szép.
• A terrakottaburkolat rusztikus és érdekes hatású. Válasszunk mázas változatot, így könnyen kezelhető és tartós.
Szakértőnk, Deák Marcsi lakberendező ad tippeket az előnytelen adottságok kiküszöböléséhez:
„Előszobáinkra a hosszú, keskeny alaprajz és néha az igen magas belmagasság jellemző. • A magasságot úgy csökkenthetjük, hogy az ajtók fölötti területen úgynevezett pakolóhidakat alakíthatunk ki tárolás céljára, vagy esetleg álmennyezetes megoldással hozzuk lejjebb a mennyezetet. Tipp: szakértőnk honlapján még több lakberendezéssel kapcsolatos ötletet találsz. Katt ide: www.berendezem.hu |
Előszoba.lap.hu »
Lakberendezés.lap.hu »