A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél arról érdeklődtünk, mi a teendőnk akkor, ha védtelen, elhagyott, vagy legalábbis annak tűnő madárfiókára bukkanunk? Hozzányúljuk, hívjunk-e segítséget vagy inkább ne háborgassuk?
Amikor jobb, ha nem avatkozunk be
Abban az esetben, ha a talált fióka tollazata már fejlett, jól mozog, esetleg repülni is próbál, és nem tűnik sérültnek, akkor vélhetőleg nincs bajban. Valószínűleg úgynevezett korai fészekelhagyó fajhoz tartozó madárról van ugyanis szó, melyeknél természetes, hogy a fejlődés egy bizonyos szakaszában a szülők – látszólag – már magára hagyják, illetve hangokkal irányítják a fiókát. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy a fiatal madár elsajátítsa a túléléshez szükséges stratégiákat. Ha egy ilyen fióka életébe beavatkozunk, azzal nemhogy segítenénk rajta, de egyenesen ártunk neki, felborítva a normál fejlődési folyamatát.
A tyúkfélék és a vízimadarak kicsinyei sem szorulnak rendszerint segítségre, ezek a fiókák ugyanis röviddel azután, hogy kikeltek, számos tekintetben önellátóvá válnak, a táplálékukat például önállóan keresik meg.
Amikor segíteni kell
Ha a fióka még csupasz vagy testét csupán pehelytollak fedik, állni láthatólag nem tud, esetleg sérült, valamely testrésze rendellenesen áll vagy vérzik, akkor segíteni kell rajta.
Lényeges ilyenkor, hogy legalább nagyjából fel tudjuk mérni a fióka állapotát. A sérülések egy része általában szemmel látható, de ha az állat remeg vagy furcsán mozog, tollait felborzolja, szeme csukott, vagy nyitva van ugyan, de tompa, fénytelen, vagy épp túlságosan csillog, és semmilyen módon sem kér táplálékot, akkor is biztosra vehetjük, hogy sérült vagy beteg.
A segítségre szoruló fiókát először is meg kell fognunk és megfelelően el kell helyeznünk. Az egészen kicsi, alig mozgó fiókáknak már a szállításhoz is készítsünk mesterséges fészket: béleljünk ki egy kisebb dobozt fűvel, zsebkendővel. Ha a madár már valamivel nagyobb és aktívabb, szükségünk lesz egy zárható tetejű papírdobozra: fúrjunk rá szellőzőlyukakat, és béleljük ki szintén fűvel, rongyokkal, papírral!
A madarat puszta kézzel vagy valamilyen ruhával, ronggyal óvatosan fogjuk meg és helyezzük a már előkészített dobozba! Ha ijedt, ellenkezik, finoman takarjuk le a fejét, ettől ugyanis megnyugszik.
Egy „nullkilométeres” énekesmadár fióka felnevelése akár 2-3 heti odaadó gondoskodást is igényel, egy majdnem röpképes fiatal madárnak viszont lehet, hogy csak néhány napig kell gondját viselnünk. Mindenképp gondoljuk át alaposan, hogy tudjuk-e ezt vállalni! Ha nem, akkor például a következő szervezetekhez fordulhatunk ingyenesen segítségért:
- Magyar Állatkertek Szövetsége
- Hortobágyi Madárkórház Alapítvány
- Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Górés tanyai madármentő állomás
- Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel kerti Madárvédelmi Mintatelep
- Ócsai Madárgyűrűző Állomás
- Nemzeti Park Igazgatóságok
Hogyan neveljük fel?
Ha a felnevelés mellett döntünk, először is meg kell állapítanunk, hogy milyen fajtájú, illetve táplálkozású a madár. Ennek meghatározásában csőr formája és a szemek elhelyezkedése segíthet a legtöbbet: az egyenes, csipeszszerű csőrű madár rovarevő, míg a tövénél vastag, kúpos csőrű madár magevő. A kampós csőr ragadozó madárra utal, ha pedig a madár szemei egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor bagollyal van dolgunk. Ha bizonytalanok vagyunk a faj és a táplálkozási forma meghatározásában, inkább kérdezzünk meg egy szakembert, hiszen ez a madár későbbi túlélése szempontjából kulcsfontosságú információ.
Ha velünk marad a fióka, ki kell alakítanunk számára egy kényelmes és praktikus lakhelyet: legmegfelelőbb e célra egy madárkalitka. Ennek hiányában egy rongyokkal, újságpapírral, fűvel vagy szalmával kibélelt kartondoboz is megteszi, melyen egy ágat is szúrjunk át, hogy a fióka rá tudjon majd ülni.
Kezdetben a húsevő és a magevő madarakat is egyaránt etethetjük macskaeledellel, túróból, reszelt sajtból és főtt tojásból álló keverékkel, forrázott lisztkukaccal vagy nyers marhahússal. Az első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat szőlőcukoroldatba vagy porba márthatjuk, így biztosítva a hatékony energia-utánpótlást. A falatokat gyúrjuk oválisra, ne legyenek hosszabbak, mint a csőr és nagyobbak, mint a csőr átmérőjének fele! A falatokat hosszú szárú csipesszel fogjuk meg, mártsuk vízbe és helyezzük tátogó fióka torkába! Ha magától nem tátog, ennie akkor is kell: ujjainkkal óvatosan nyissuk szét a csőrét és tegyük be a csipesszel a falatkát! Ha a madár nyugtalan, ugrál, akkor félig csukott tenyérrel fogjuk át!
Minél kisebb a madár, annál gyakrabban kell etetni. Ha enni kér, mindig adjunk neki, nappal óránként kínáljuk meg, éjjel viszont hagyjuk pihenni! Ahogy a madár önállóbbá válik, kalitkában vagy a dobozban folyamatosan álljon rendelkezésére a táplálkozásának megfelelő élelem (magevőknek mag, ragadozóknak hús, rovarevőknek lisztkukac, baglyoknak sáska, tücsök), amiből maga is csipegethet. Emellett a folyamatos ivóvíz-utánpótlásról se feledkezzünk meg!
Ha azt látjuk, hogy a madár összeszedte magát, egészséges, önállóan táplálkozik, próbálgatja a szárnyait, akkor kezdjünk el felkészíteni az elengedésre. A kalitkát helyezzük ki a szabadba egy árnyékos helyre, így az állat egyrészt szokja a kinti levegőt, másrészt megadjuk az esélyt arra, hogy egy felnőtt madár felfigyel rá és gondozni kezdi, például élelmet hoz neki.
Elengedés előtt alaposan etessük meg a madarat, majd egy a lehetőségekhez képest biztonságos, erdős helyen engedjük szabadon!