Halbérlet

nlc | 2011. November 29.
Guppy-love program néven új szolgáltatást vezetett be az amerikai Kimpton szállodalánc.

A cég hoteleiben az egyedül utazó, magányos vendégek színes, kedves halakat igényelhetnek akváriummal, hogy legyen szobatársuk. A Kimpton-lánc az új szolgáltatással a vendégek lelki békéjét kívánja óvni.

A szállodalánc alkalmazottai, a szobaasszonyok, a recepciósok, de még az étteremben dolgozó felszolgálók is azt tapasztalták, hogy hiába a kényelem, a luxus, a csupán egy-két éjszakára érkező vendégek akár néhány óra alatt is elmagányosodnak, ha állandóan egyedül vannak. Azt is megfigyelték, hogy a munkájuktól leterhelt üzletemberek üres óráikban nem feltétlenül hölgytársaságra vágynak, viszont szobájukat, melyben egyedül érzik magukat, nem szívesen hagyják el. A Kimpton menedzserei pszichológus szakemberek bevonásával komoly tanulmányokat készítettek, végül a szállodalánc elnökhelyettese, aki természetesen nő, előállt az ötlettel: a magányos vendégek számára teremtsenek akváriumi halak segítségével társaságot.

Ave Bradley kirohant az értekezletről és néhány üvegedénnyel tért vissza a szállodába. Vitt  keksztartó tégelyt, befőttes üveget, gömbakváriumot, és modern stílusú, falra szerelhető dizájner üvegcsodát, és vázolta is ötletét, mely ma már jól működő szolgáltatássá nőtte ki magát. „Mindazok számára biztosítunk halacskát, akik társaságra vágynak. A vendég csak leszól a recepcióra, és a szobaszerviz máris szállítja az igény szerinti stílusban megrendelt akváriumot az aranyhallal. Az etetés és a tisztítás természetesen a személyzet feladata, de aki szeretne a szobatársának kedveskedni, akár haleledelt is rendelhet átmeneti kedvencének. Legbüszkébbek akkor vagyunk, amikor a visszatérő vendég ugyanahhoz a halhoz ragaszkodik, amelyikkel korábban már együtt lakott.”

Exit mobile version