100 millióért eladó egy egész falu

nlc | 2012. Február 23.
Százmillió forint nem is tűnik soknak azért a kis francia faluért, amelyet nemrég hirdettek meg eladásra.

Nemrég arról számoltunk be, hogy eladó egy lakatlan, olasz település, most pedig egy francia falucskára lehet licitálni. Az épületek nincsenek túl jó állapotban, ezért az eladók azzal próbálják meg felkelteni a vevők érdeklődését, hogy a faluban, amely 19 házból áll, fürdőmedence és teniszpálya is található. Az aprócska, nyugat-franciaországi település, Courbefy mintegy 50 kilométerre fekszik Limoges-től, ahonnan állítólag kitűnő a közlekedés a fővárosba.

 

A jórészt családi házakból, melléképületekből és egy közösségi házból álló szellemfalu valaha kétszáz embernek adott otthont. Egy a közelben lakó birtokos szerint a kis településnek régen egyedülálló hangulata volt, és a helyiek számos ünnepséget rendeztek közösen, egészen az 1960-as évekig. A lakosok, akik korábban mezőgazdaságból éltek, a 70-es években kezdték elhagyni Courbefyt, mert nagyobb városokban találtak munkát.

 

A falut, amelyet időközben leginkább hajléktalanok látogattak, nemrég aukcióra is bocsátották a tartományi hatóságok, de senki nem tett ajánlatot. A tulajdonosok most, a második körben péntekig várják az újabb ajánlatokat, a kikiáltási ár 330 ezer euró, vagyis körülbelül százmillió forint.

 

Exit mobile version