Házat is vehetünk az IKEA-ban

nlc | 2012. Március 02.
A svéd bútoráruház hamarosan piacra dobja első saját gyártású házát.

Az IKEA az amerikai Ideabox építészvállalattal közösen tervezte meg új termékét, az Aktiv házat.

A javarészt környezetbarát anyagokból készülő ingatlan szinte bárhol, rövid idő alatt felépíthető, hiszen elemeit előre gyártják. A 70 négyzetméteres, egyszintes épület egy hálószobából, egy nappaliból, egy étkezővel kombinált konyhából, egy fürdőszobából, valamint két tárlóhelyiségből áll, és persze helytakarékos IKEA-bútorokkal és kiegészítőkkel van berendezve, melyek egytől egyig benne foglaltatnak a ház árában.

További fotókért kattints a képre!

A prototípust a napokban egy szakkiállításon mutatták be, a hírek szerint pedig a ház hamarosan rendelhető is lesz, ám egyelőre csak az Egyesült Államokban. Az ingatlan ára – felállítással, berendezéssel együtt – 79 500 dollár, azaz nagyjából 17 millió forint lesz.

Exit mobile version