Kép: ny.curbed.com |
9,65 millió dollárért, azaz nagyjából 2,2 milliárd forintnak megfelelő összegért kínálják megvételre azt a Manhattanben álló barna házat, melyben a Szex és New York című filmsorozat szerint Carrie Bradshaw lakott.
A Perry Street 64-es számú ház a sorozat első három szezonjának számos emlékezetes jelenetében feltűnik. Valójában persze csak külső helyszín volt, a lakásban zajló jeleneteket már nem itt forgatták.
Az ingatlan 1866-ban épült, 380 négyzetméter alapterületű, tíz szoba található benne, hathoz kandalló is tartozik. Az épület jelenleg erősen felújításra szorul.
Bár a környék, ahol áll, általában véve elegáns és csendes, ugyanez nem mondható el a ház előtti területről, az ugyanis a filmsorozatnak köszönhetően turistalátványosságnak számít, és ez ellen vélhetőleg a leendő tulajdonos sem tehet majd semmit.