Kate Moss kipakolt az aszfaltra

nlc | 2012. Március 20.
Új lakásba költözött a hétvégén Kate Moss. A nagy cuccolásban mindenki láthatta, milyen őrült tárgyakkal él együtt a világ leggazdagabb modellje. Csontvázból például többet is tart.

A háromnapos menetre komplett költöztetőbrigádot fogadott fel Kate Moss, noha csupán London egyik szuperelegáns szegletéből a másikba költözött át. Igaz, nem kevés holmival hurcolkodott, és minden jel arra utal, hogy korábbi berendezéséből szinte mindent megtartott. Hiába volt éveken át a legjobban fizetett modell, a spórolás gondolatát talán ő sem veti el.

 

A böhöm nagy piros kanapét értjük is, no de minek ragaszkodni minden kacathoz? A rakodómunkások nagy derültségére a holmik között csontvázak is előkerültek, méghozzá meglehetősen különös pozícióban. A hordárok megmosolyogták a külön dobozba sorakoztatott üres vállfákat is.

A költözködés szervezettségében egyébként nem volt hiba. Figyelemre méltó azonban, hogy míg bizonyos tárgyakat szuperbiztonságos és kirögzített kartondobozokban helyeztek el a teherautón, más darabokat pőrén mozgattak a munkások.

Oké, hogy csak néhány utcányi a távolság a régi és az új lakás közt, de mégis furcsa, hogy nem csomagolták be például azt a több száz évesnek tűnő antik kínai szekrénykét, ami szemmel láthatóan is jelentős értéket képvisel.

Ugyanilyen lazán költözött a nagyméretűnek tűnő szőnyeg, a komód, a franciaágy matraca, a kecses formájú fiókos íróasztal és az üveg nélküli kártyaasztal is. A plüssfotelek és a párnák az aszfalton dekkolva várták, hogy felférjenek a platóra. Ebben a környezetben egyáltalán nem sütött róluk, hogy ezek a berendezési tárgyak valójában egy luxusélet kellékei. A fotók akár az Ecseri piac mellett is készülhettek volna…

Exit mobile version