A magyar szürkemarha miatt adta fel vega életmódját az osztrák önkéntes

Tartott tőle, milyen lesz tanyán élni

Arnoldné Óré Zsuzsannát alig lehet elcsípni, hol a veteményest gondozza, hol az állatokat eteti. Végül két kapavágás között beszélgetünk, a szél csak úgy süvít a háttérben. Náluk a munka szabja meg a napszakokat. Van, hogy csak háromkor tudnak ebédelni, és ilyenkor nyáron nem ritka, hogy este tízkor fejezik be az aznapi teendőket. A “beszéljünk a kávészünetben” javaslatomon valószínűleg ezért nevetett olyan jóízűen.

Tizenegy évvel ezelőtt, amikor kiköltözött Pusztaszer mellé, Zsuzsanna kicsit tartott attól, milyen lesz egy tanyán élni, boldogul-e majd, ám mostanára ezek a kételyek szertefoszlottak.

Zsuzsa azt mondta, hogy nem félnek, de szerinte ez azért van, mert nem néznek tévét, és emiatt más a valóságérzetük. A tanyán éli meg azt a belső békét, nyugalmat, amit sehol másutt nem talált.

A Pipacs tanyán ellenőrzött ökogazdaságot tartanak fenn, amelynek mottója: “Élni és élni hagyni!” Számukra ez azt jelenti, hogy az élelmiszereik tiszták, a maguk és a vevőik egészségét szolgálják, és úgy gazdálkodnak, hogy ügyelnek a környezet egyensúlyának megtartására. 

Zsuzsát német férje, Jörg ismertette meg a vegyszermentes gazdálkodással. Jörg szakmája eredetileg géplakatos, valamint szakápoló, de számára az igazi boldogságot a gazdálkodás nyújtja. Németországban ezért hagyta ott annak idején jól fizető állását és költözött egy barátja tanyájára, ahol közösen vitték a gazdaságot.

A tanyán folyó munkából a gyerekek is kiveszik a részüket. A tízéves Máté úgy tervezi, hogy ott marad a Pipacs tanyán, és ha nagy lesz, segít a szüleinek. A hétéves Sára pedig anya szeretne lenni.

A tanyán mindig sok a munka, tavasztól késő őszig tart a vetés, palántázás, a kert folyamatos gondozása: kapálás, öntözés, gyomlálás, betakarítás, ősszel a betárolás télire. Ezen kívül kenyeret sütnek, sajtot, joghurtot, lekvárokat, savanyúságot készítenek, mindent szívvel, lélekkel. A meleg vizet is maguk állítják elő egy napkollektor segítségével, és van egy vendégházuk is. 

Gondolhatnánk, hogy télen nyugodtabb az élet, amikor pihen a természet, de ilyenkor tűzifát hordanak a gazdaság erdejéből, és készítik elő a szerszámokat a tavaszi munkákra. Sőt az állatokkal olyankor több a munka: a hideg miatt gyakrabban kell a vizüket ellenőrizni, ha befagy, újat merni nekik, és az ennivalójukról is gondoskodni kell. Van lovuk, szamaruk, mangalicájuk, rackabirkák és számos szárnyas.

A gazdaságban rengeteg a kézzel végzett munka, emiatt 2008-ban csatlakoztak a WWOOF rendszerhez, és megpróbálnak önkéntesek segítségével boldogulni. Azóta folyamatosan, a világ minden tájáról érkeznek a tanyára fiatalok, akik a szállásért és az ételért cserébe segítségüket ajánlják fel.

Zsuzsa szerint az igazán jó önkéntesek azok, akik motiváltan érkeznek hozzájuk, tényleg szeretnének segíteni, tudnak és akarnak egy család életritmusához alkalmazkodni, érdekli őket az, hogy mit, hogyan és miért csinálnak a gazdaságban.

Tavaly májusban zöldségek eladására vásárlói közösséget indítottak. “Ez nagyon jó módja annak, hogy piacra kerüljön, amit megtermelünk. Közvetlen kapcsolatban állunk a vevőinkkel, akik inkább tagjaink. Azzal, hogy egy szezonra leszerződnek velünk előre, átláthatóbbá, tervezhetőbbé, biztosabbá teszik számunkra a termelést. Cserébe tagjaink hetente friss biozöldségeket kapnak, sőt a nyílt napon a gazdaságunkkal is megismerkedhetnek” – meséli Zsuzsa.

A koreai és a svéd után magyarok is jöttek

Ware Borbála és családja több mint húsz éve találtak rá a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekvő gyönyörű birtokukra. A gazdálkodás beindításához azonban a harminchektáros földdel rengeteg munkájuk volt.  Arra nagyon figyelnek, hogy a szabadban tartott szürkemarha-csordának mindene meglegyen: friss víz, legelő, nyáron fás terület, ahol hűsölni tudnak, télen pedig széna, amit megesznek, és szalma, amit fekvőhelyként használnak az állatok.

Borbála mesélt egy osztrák önkéntes fiúról, aki érkezése előtt vega volt, mivel ellenezte a nagyüzemi állattartást és annak körülményeit. A sátormapusztai birtokon azonban ő is látta, milyen a boldog állat, ezért megkóstolta a házi kolbászt, és felhagyott vegetáriánus étrendjével. Túrót, vajat és sajtokat szintén maguk készítenek, és lekvárt is főznek.

Zöldséget és gyümölcsöt saját fogyasztásra termesztenek. Elsősorban a kert körüli munkákban, valamint tüzelő beszerzésében segítenek nekik az önkéntesek.

Kezdetben csak külföldiek jöttek: járt náluk amerikai, koreai, svéd és kínai fiatal is, de tavaly már magyarok is jelentkeztek.

A munka nyáron korán kezdődik: 6-kor kelnek, és fél 7 körül már kint vannak a földeken. Az önkéntesek napi hat órát dolgoznak, utána rendszerint pihennek, vagy biciklivel felfedezik a környéket, de sok közös program is van: együtt mennek gombászni, bogyókat, gyógynövényeket gyűjteni.

Nemrég fekete szederből főztek együtt lekvárt. “Mi azt esszük, ami itt megterem, és amit magunk feldolgozunk” – mondja Borbála.

Hisznek abban, hogy az ökológiai egyensúly magától is helyreáll: évek alatt megfigyelték, hogy ha sok a levéltetű, jönnek a katicák, és ha sok a hernyó, összecsipegetik őket a madarak, de ha szükség van védekezésre, azt különböző gyógynövényekkel is meg lehet oldani.

Borbála a birtok gondozásán kívül oktatja is az extenzív ökogazdálkodás titkait a talaj-előkészítéstől a komposztáláson át a befőzésig.

Péter, Borbála férje angol. Ő a számítógépes szakma mókuskerekéből akart kiszállni, ezért döntöttek úgy, hogy dél-angliai életüket felszámolják, és belevágnak egy teljesen új dologba. A gyerekeik már nagyok, egyetemre járnak, de amint vége a vizsgaidőszaknak, ők is jönnek, és beállnak segíteni.  

Ahogy Borbála fogalmaz: “Mi idilli környezetben élünk, ahol ugyan rengeteg munka van, de ezt nagyon szeretjük. Csak a bürokrácia és az irdatlan sok adminisztráció ne lenne!”