Varrás nélküli koszorúslányruha és koszorú

cafeblog/idotetrisz | 2014. Július 07.
Az esküvői szezon néhány hete hivatalosan és nem hivatalosan is megnyitottnak tekinthető. Bloggerünk egy bevált és tesztelt modellt tesz közkinccsé.

Nagy családunkban már egy ideje minden évre jut 2-3 is az ilyen örömteli eseményből, de idén történt először, hogy megkaptuk az első komolyabb koszorúslány-felkérést. A lányok hamar belelkesedtek, és mikor már ezzel álmodtak, én is elkezdtem készülődni: először néhány boltban néztem körül, aztán viszonylag hamar összeállt, hogy valami nagyon szépet és nagyon egyszerűt kellene kitalálni – és házilag előállítani. Két példányban.

 

 

Van egy olyan benyomásom, hogy a koszorúslányruhák kicsiben hasonlítanak a menyasszonyi ruhához, néha kinézetükben, de néha sorsukban is: egyfelől lehet kölcsönözni, és akkor csak fotókon marad meg az emlékük, ha viszont saját változat készül, a tárolásáról kell jól kitaláltan gondoskodni, mivel kevés esélye van, hogy az életben még egyszer valaha… Gyerekeknél már csak azért sem, mivel lehet, hogy jövő nyárra már ki is növik.

 

Ezúttal nem állt rendelkezésre túl sok idő, így minél kevesebb varrással szerettem volna dolgozni, főleg, hogy a két különböző méretű modellt csak válogatott rádumálásokkal lehetett próbára bírni. Nem mondom, hogy elsőre sikerült előállítani a prototípust: eltartott egy ideig, míg kikombináltam a legjobb megoldást, némi anyagveszteség is volt, de most már, hogy sikeresen szerepelt és bevált, íme, így készült.

Exit mobile version