Mit is pakoljak be a nyaralásra? Itt a lista, ami mindent megold!

Séllei Lilla | 2014. Július 11.
Már az is bosszantó lehet, ha egy naptejet hagy otthon az ember nyaralás előtt, mivel az árából egy főétel simán kijön, de klasszikus sztori az is, amikor az iskolai kórus a határról fordult vissza, mert egyvalaki otthon hagyta az útlevelét. Most legyártottunk egy csinos nyomtatható listát, ami segít, hogy biztosan semmi ne maradjon otthon, mikor nyaralni indultok! Női felhasználóknak készült, ezért olyan tételek is szerepelnek rajta, mint a maxiruha és a dekorkozmetikumok.

A nyári szabadságot akár több hét őrület is megelőzheti. Az ember előre dolgozik, kismillió dolgot kell még elintézni az utolsó pillanatban, olyat, mint mondjuk az uniós tb-kártya, és aztán még a csomagolás is a nők nyakába szakad.

Biztosan mindenkinek van az enyémhez hasonló története: mi a Velencei-tótól fordultunk vissza, amikor is a szlovén tengerpart volt az úti cél, ugyanis az összes költőpénzünk a nappali dohányzóasztalán maradt. Ahová természetesen azzal a gondolattal készítettük ki, hogy biztos nem hagyjuk ott, hiszen szem előtt van.

Állandó listagyártás helyett örök lista

Éppen ebből tanulva, én már a nyaralás előtt listákat kezdek gyártani, és az alapján pakolok. De milyen jó is lenne, ha nem kellene évről évre újra és újra megírni azt a bizonyos listát! Milyen jó is lenne, ha csak ki kellene nyomtatunk, és újból végigpipálni, ami már bekerült a bőröndünkbe. Na, éppen ezért állítottuk össze a nyomtatható csomagolási listánkat, amiben minden alapkellék helyet kapott, az üres sorokat pedig ti magatok egészíthetitek ki a számotokra nélkülözhetetlen cuccokkal.
A listát úgy készítettük el, hogy egy A/4-es lapra, kényelmesen ki tudjátok nyomtatni fektetve. Jó pakolást mindenkinek!

A letölthető fájlért kattints a linkre! Jó nyaralást!

 

Exit mobile version