A P&G és a Lidl újra 5 millió forinttal támogatja az éhező gyermekeket

P&G | 2015. Szeptember 02.
Budapest, 2015. augusztus 31. – Lezárult a Procter & Gamble és a Lidl közös jótékonysági programja, melynek eredményeként a kezdeményezők 5 millió forinttal támogatják a Gyermekétkeztetési Alapítvány "Mindenki ebédel" programját – a tavalyi kampány után immáron másodszor. Az adomány 110 rászoruló gyermek fél éves melegétel-ellátását biztosítja. A P&G és a Lidl a program zárásaként egy asztalhoz ültette a támogatott gyerekeket, a kampány két nagykövetét, Oláh Gergő énekest és Berki Krisztián olimpikont, valamint az alapítvány és a sajtó képviselőit.
A P&G és a Lidl újra 5 millió forinttal támogatja az éhező gyermekeket

A kampány keretében minden vásárló az ügy mellé állhatott, aki a Lidl magyarországi üzleteiben P&G termékeket – többek között Always, Ariel, Blend-a-Med, Gillette, Head&Shoulders, Jar, Lenor, Old Spice és Pampers márkákat – vásárolt 2015. április és július között, a P&G ugyanis termékenként 10 forintot különített el a célra.

A P&G és a Lidl vezetői ma bejelentették, hogy idén is 5 millió forinttal járulnak hozzá, hogy az éhező gyerekek asztalára meleg étel kerülhessen. A szimbolikus csekket Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke vette át a vállalatok képviselőitől és a kampány két nagykövetétől, Oláh Gergő énekestől és Berki Krisztián olimpikontól.

“A P&G-nél elkötelezettek vagyunk a gyermekek jólétéért, célunk, hogy termékeinkkel és fogyasztóbarát újításainkkal megkönnyítsük az emberek mindennapjait a világ minden táján. Örülünk, hogy együttműködhettünk a Lidllel, amely hasonló értékek mentén működő, felelős vállalatként segíteni tudta kampányunk sikerét, így a közös gondoskodás jegyében most 110 gyerek mindennapi gondjait sikerült fél évre enyhítenünk” – mondta Balogh-Simon Zsófia, a P&G közép-európai kereskedelmi marketing vezetője.

Különösen nagy öröm számunkra, hogy meg tudtuk ismételni a tavalyi adománygyűjtés sikerét, melyben kiemelt szerepe van vásárlóinknak. A Lidl Magyarország nevében ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy kezdeményezésünket idén is támogatták” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR vezetője. Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke rámutatott, hogy hazai és nemzetközi felmérések szerint ma Magyarországon még mindig közel 20 000 gyermek éhezik, ezért hiánypótlónak nevezte a támogatást.

A program kezdeményezői Budapesten látták vendégül a támogatásban részesülő 110 rászoruló gyereket egy nyárzáró élménynapra. Minden résztvevő közös asztalnál, együtt ebédelt, Oláh Gergő pedig egy minikoncerttel lepte meg a nap főszereplőit, akik ezt követően fogápolási és iskolaszerekből álló dedikált csomagot vehettek át személyesen a két példaképtől.

A nélkülözés kampány nagykövetei számára sem ismeretlen: Oláh Gergő énekes és Berki Krisztián világ- és olimpiai bajnok tornász örömmel vállalták, hogy személyes szerepvállalásukkal vigyék a kezdeményezés hírét és erősítsék annak sikerét idén is. Velük nem csupán a jótékonysági akciót népszerűsítő bolti plakátokon, hanem a programot népszerűsítő, Sikeréhség című online kisfilmben is találkozhattak a vásárlók.

“Jó nézni, hogy a támogatás tényleg oda érkezik, ahol a legnagyobb szükség van rá, ezért köszönet illeti a kezdeményező vállalatokat. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a meleg étel, de a rájuk irányuló figyelem is gyógyító hatású” – mondta Berki Krisztián, aki Gergővel együtt nagyon élvezte, hogy személyesen is találkozhat, beszélgethet a gyerekekkel és pozitív gondolatokat erősíthet bennük.

“Fantasztikus eredménynek tartom, hogy ezek a gyerekek nemcsak a mai, hanem az elkövetkező 180 napon is megfeledkezhetnek az alapvető akadályaikról, és olyan dolgokra koncentrálhatnak, amik előreviszik őket az életben. Remélem, mi is jó példával szolgálunk nekik” – tette hozzá Oláh Gergő énekes.

A Procter & Gamble-ről

A P&G termékeit naponta közel 5 milliárd ember használja világszerte. A vállalat portfóliója az egyik legerősebb a világon olyan megbízható, minőségi és vezető márkákkal, mint az: Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Duracell®, Fairy®, Febreze®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Lenor®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, SK-II®, Tide®, Vicks®, Wella® és Whisper®. A P&G csapata mintegy 70 országban van jelen világszerte. A P&G-ről és termékeiről szóló legfrissebb hírekért és részletes információért látogasson el a http://www.pg.com oldalra.

A Lidl Magyarországról

Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő élelmiszerlánca. A Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már több mint 160 áruházzal van jelen hazánkban, és közel 4000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat 2004-es magyarországi piacra lépése óta töretlenül fejlődik: nem csak a diszkont szegmensben ért el vezető szerepet, forgalmát tekintve az élelmiszer kiskereskedelmi láncok között is a legdinamikusabb növekedést tudhatja magáénak. A cég különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében, ennek köszönhetően termékeinek több mint 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.

Exit mobile version