Lakber: íme a jó színválasztás 2016-ra

cafeblog/iladesign | 2016. Január 13.
Soha nem fordult még elő, hogy a Pantone, a világ színszabványait leginkább meghatározó nyomdaipari vállalkozás, két színt válasszon év színének. Ettől történelmi most az idei év, hiszen most először történt ez meg.

A 2014-es lilás-rózsaszín ragyogó orchidea és a 2015-ös a bor színét idéző barnásvöröses Marsala után most egy meglepő páros a rózsakvarc és a derűs kék fantázia névre hallgató színpáros köszönt majd ránk a divatvilág mellett a lakberendezésben is.

 

Azt, hogy 2016-ban egyszerre két szín is az év színe lesz, azzal indokolja a cég, hogy az adott árnyalatok annyira kiegészítik egymást, hogy szinte el sem lehet őket választani egymástól. Nagyon gyakran használják amúgy is együtt a lányos, túl gejl rózsaszínt a kicsit komolyabb világoskékkel. A színpár egyfajta egyensúlyt alkot így együtt, megnyugtató rájuk nézni. A páros emellett azt jelzi, hogy a nemek egyenlők, és még komolyabb összemosódásuk várható a divatban – áll a Pantone.com-on.

 

A Pantone igazgatója, a 2016-os színeket kiválasztó Leatrice Eiseman nyilatkozataiban elmondta, hogy azért tartotta szükségesnek, hogy kivételesen két színt válasszanak, mert így a más színekkel való kombinálás is könnyebb (a márka ajánlása szerint barnában, zöldben, lilában, sárgában, ezüstben és pinkben is érdemes gondolkozni). Ezen túlmenően maga a két választott szín, a kék és rózsaszín páros már magában is remekül mutat, különösen lakberendezési területen. Eiseman azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a rózsakvarc egyáltalán nem egyenlő a babarózsaszínnel, ahogy a világoskék se a kisfiúk kedvenc színe.

A folytatásért kattints az Iladesign caféblogra!

Exit mobile version