Stílusos otthon bravúros gyerekszobákkal

Szász Katalin/ Otthon magazin | 2016. Szeptember 07.
Némi szerencse, rengeteg munka és kivételesen jó ízlés kellett ahhoz, hogy Anita és Péter igényes otthont alakíthasson ki a fővárosnak abban a részében, ahova mindig is vágytak.

Anita és Péter mindig az Újlipótvárosban szeretett volna élni, közel a Duna-parthoz és a Szent István parkhoz. Először egy kisebb lakást vásároltak maguknak, amit felújítottak, és szépen berendeztek, az első kisfiuk születése után azonban szűkösnek bizonyultak a rendelkezésre álló négyzetméterek. Mivel a velük szemben lévő lakás éppen eladó volt, azt tervezték, hogy megvásárolják, de csak akkor, ha a köztük lévő kislakást is meg tudják venni.

Egy évet vártak arra, hogy az egész emelet az övék lehessen, és nekiláthassanak az átalakításnak. A belsőépítészeti terveket Máthé Zsóka építész rajzolta meg, aki több verziót is felvázolt a belső terek elosztására, a végső döntéseket azonban Péterék már Nikoletti Petra lakberendező segítségével hozták meg.

Fotó: Kerekes Kata, Illés Barna

“Sokáig kerestük a számunkra megfelelő lakberendezőt. Petrával kapcsolatban már az első találkozásnál kiderült, hogy nagyon hasonló az ízlésünk és a főbb kérdésekben azonosan gondolkodunk. Emellett, mivel ő maga is anyuka, pontosan tudta, mire lesz szükségünk.” 

Fotó: Kerekes Kata, Illés Barna
Fotó: Kerekes Kata, Illés Barna

(Styling: Horváth Vera)

A teljes cikk az OTTHON magazin szeptemberi lapszámában olvasható. De további inspirációk, lakberendezési

megoldások és újdonságok találhatók az otthon.com weboldalon is.

Rusztikus idill egy francia birtokon

Romantika a kertben

Intelligens hűtők

Krizantém, az ősz aranya

Ötletek trendi gyerekszobákhoz

Exit mobile version