Veszélyesen túlszaporodtak a darazsak

MTI/NLCafé | 2016. Szeptember 13.
Akár több ezer darázs is lakhat egy-egy ház mennyezetében. Senki ne próbálkozzon házilagos irtással!

Túlszaporodtak a darazsak, idén már öt családi házat kellett azonnal kiüríteni a fészkük miatt – közölte Boros Tibor méhrajbefogó az M1 aktuális csatornán.

 A szakértő azt mondta, mivel már nincsenek igazán kemény telek, a darazsak nem fagynak meg, így “több ezres létszámmal kezdik a szezont”. Korábban csak a királynők élték túl a telet.

A darazsak a házak mennyezetébe költözhetnek be. Ennek olyan jelei vannak, mint egy csőtörésnek: a hő- és a párakibocsátás miatt ázni kezd a plafon. Habár első ránézésre csupán annyit lehet látni, hogy néhány darázs repked egy körömnyi lyuk körül, Boros Tibor óva intett attól, hogy házilag irtani kezdjék a rovarokat. Az apró rés mögött ugyanis hatalmas, akár labdányi méretű fészek lapulhat, benne több ezer darázzsal.

A rovarok az irtási kísérletre feldühödhetnek, és életveszélyesek lehetnek, ezért érdemes szakembert hívni.

Exit mobile version