Ez a zöld lett a világ kedvenc színe

nlc | 2017. Július 20.
Úgy látszik, idén nagyon rákattantunk a zöldre!

 A Pantone jól ráérzett, mi kell a népnek, mikor 2017 divatszínéül a lombzöldet hirdette ki. A G.F. Smith brit papírgyártó cég most egy nemzetközi felméréssel bizonyította be, hogy az emberek tényleg imádják zöldet.

 A cég rengeteg színárnyalatára 100 országból érkeztek a szavazatok, a legtöbb voksot pedig végül a Marss-zöld árnyalat kapta. Ez az árnyalat sokkal visszafogottabb, mint a Pantone lombzöldje – kicsit smaragdos, kicsit türkizes, egyszerre emlékeztet a vízre és a lombos fákra is. A nevét pedig egy bizonyos Annie Marssról kapta, arról a lányról, aki felterjesztette az árnyalatot a szavazásra. 

 Az eredmény a tudósok érdeklődését is felkeltette: szerintük, azért vonzódunk annyira a természetes árnyalatokhoz, mert a digitális, zavaros világban szinte szomjazzuk a természet harmóniáját.  

 elledecor

Exit mobile version