2016. november 22-én egy álmos reggelen Lencsés Anita kiment a konyhájába mosogatni. Akkor vette észre ezt a kis növényt:
Így kezdődött a történet. /Fotó: Lencsés Anita
„Épp egy nehéz időszakon mentem keresztül, és az átlagosnál jóval borúsabban láttam a dolgokat. És az, ahogy kibújt a mosogatóból, rádöbbentett arra, hogy meg kéne tanulni örülni az élet apró kis csodáinak. Olyan volt az egész, mintha direkt, azért bújt volna ki ez a kis hajtás, hogy engem megvigasztaljon” – magyarázta Anita, miért érezte úgy, hogy ő bizony kiszedi onnan a pici kis növényt. Egy-két napig nézegette, hogyan lehetne onnan biztonsággal kiszedni, aztán ráírt egy lelkes környezetvédő ismerősére. „Ő azt tanácsolta, hogy kézzel óvatosan szedjem ki, úgy, hogy minél lentebb fogom meg a száránál. Azt is mondta, hogy csak akkor húzzam ki, ha van földem és egyből el is tudom ültetni. Akkor eszembe jutott, hogy van kint a folyosón egy cserép, tele virágfölddel, régebben egy lampionvirág volt benne, csak kidöglött, és kiszedtem belőle, de a földet nem dobtam ki.”
Így lett a mosogatóbeli növénykéből legális lakótárs. /Fotó: Lencsés Anita
„És már neve is lett: Pari, mivel az étkezési szokásaimból kiindulva úgy gondoltam, hogy paradicsom” – mesélte Anita, de sajnos a kis mosogatónövény csak 3 napig bírta. Anita meggyászolta, de ekkor jött a váratlan fordulat, szinte mesebeli. „A földből kinőtt egy másik növény. A másik növény egy lampionvirág, amit nagyjából évekkel ezelőtt vettem, csak ugye az is elpusztult, és kidobtam, de a cserép meg a földje, az megmaradt, és valószínűleg elszórta a magjait.”
Az új lakó, a lampionvirág Anitával.
Anita aztán keresett egy növényszerető, megbízható embert, aki az utazásai alatt öntözte a növénykét. „Eredetileg Pari lett volna a neve, de miután rájöttem, hogy egy lampionvirágról van szó, már nem éreztem jogosnak ezt használni. Azóta csak »mosogatóbólkinőttnövénykének« hívom.”
Anita húga és a barátai vállalták, hogy öntözik a váratlan lampionvirágot.
Anita, ahogy én is belefutottam a történetbe, a Facebookon közvetítette a növényke életét. „Elég sokan lájkolták, meg szóltak hozzá Facebookon ezekhez a bejegyzésekhez, volt aki azt tanácsolta, hogy vezessek blogot a növekedéséről.” Pari, de mégsem Pari éppen november 22-én volt egyéves. Amikor Anitát arról kérdeztem, hogy van-e valami, amit még szívesen hozzátenne a történethez ezt írta:
Az egész történet valahol egy szép szimbólum az életemben, ezért is akartam Facebookon megosztani. Én csak annyit tanultam belőle, hogy néha vannak dolgok, amikről azt hisszük, hogy életben tudjuk tartani őket, és aztán bármennyire is akarjuk, mégse. Ezeket el kell engedni. És ha elengedjük, akkor talajt tudnak adni valami másnak, amit talán már rég halottnak hittünk, valami másnak, ami egyszer csak itt van, és virágzik, és élni akar.
