Hogy lesz valaki vegyészből DIY blogger?
Talán úgy, ahogyan bárkiből, aki szeret barkácsolni, és az írás sem áll tőle távol. Bár kiskoromban a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre egyszer sem válaszoltam, hogy DIY blogger, már csak azért sem, mert akkoriban ilyen még nem létezett.
Erről egy régi történet jut eszembe: még alsósként le kellett rajzolni egy osztályfőnöki órára, ki mi szeretne lenni felnőttként. Erről azonban megfeledkeztem, és az óra előtt szembesültem vele, hogy nekem nincs ilyen rajzom, sőt még azon se gondolkodtam, mi az életcélom nagy koromban. Szerencsére a táskámban ott lapult egy előző napon a napköziben készített rajz. A tanító néni nagyon gondos volt, még szalagos magnóra is felvette, mit mondunk.
Így aztán valahol egy felvétel őrzi, ahogyan 8-9 évesen arról beszélek, hogy ha nagy leszek, bohóc leszek, hogy szórakoztassam az embereket, és hogy mosolyogjanak, vidámabbak legyenek. Milyen érdekes, ezek kicsit egybevágnak a blogom céljaival.
Persze végül nem mentem bohócnak, vegyész lettem. Több mint egy évtizedig fejlesztőmérnökként dolgoztam egy festékgyárban, vizes bázisú festékeket fejlesztettem, kolorisztikával foglalkoztam. A kreativitás, mondhatni munkaköri kötelesség volt. Ha az ovis kislányomat kérdezték a munkámról, azt mondta, hogy egész nap játszom, színes festékeket csinálok és festegetek.
A kreativitás utat tört magának gyerekkorodban is?
A kézzel készített dolgok a magánéletemben mindig jelen voltak: rajzolgattam, anyukámmal festettük a kerítést, agyagoztam, szőni tanultam, később az albérletben újrahasznosítottunk, bár ennek akkoriban inkább anyagi okai voltak: ládából könyvespolc, hordóból szekrény készült. Furcsa, de a gyerek- és fiatalkori nehéz anyagi helyzetünk fejlesztette a találékonyságot, leleményesebbnek, ötletesebbnek kellett lenni, hogy minél több mindent kihozhassunk az adott helyzetből.
Anyaként azt mondhatom, hogy a gyerekek megszületése is felerősíti a kreativitást, hiszen a porontyok gyakran állítják új helyzet elé az embert, sokszor kell gyorsan kitalálni valami ötleteset, másrészt rajzolni, énekelni, gyurmázni, építeni kell velük.
Azt gondolom, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy alkothassanak, hogy készítsenek valamit, amiben az örömüket lelik, legyen az akár egy tárgy, akár egy mutatós sütemény, akár egy szépen elrendezett dekoráció, vagy megterített asztal. Az alkotás szabadságot ad, feltölti a lelket, csillogóvá varázsolja a szemeket és magabiztossá tesz.
Miért pont blogolni kezdtél?
Maga a blog egy hosszabb kényszerszünet idején született, mintegy terápiaként. Egy nagyon húzós, stresszes időszakban voltam, csak úgy gyűlt a sok elfojtott feszültség bennem. A nagy rohanásban észre sem vettem a szervezetem apró jeleit, csak rohantam tovább.
Mígnem kórház lett a vége: az élet lelassult, majdnem megállt, de közben forrongott bennem a kétségbeesés és a tehetetlenség, az, hogy nem mondtak egyértelműen semmit. Szembesültem vele, hogy az emberi tudás véges, és az élet is az. A kórházat több hónapos otthoni kényszerszünet követte, csak ültem otthon a beárnyékolt lakásban, és féltem. Rémisztő gondolataim voltak.
Aztán egy reggel arra gondoltam, ez nem mehet így tovább, ki kell kerülnöm ebből a betegség-örvényből, hiszen itt vannak a gyerekeim, a családom, még sok dolgom van itt. Át kell programoznom a gondolataimat, ki kell söpörnöm a fejemből a rossz dolgokat. Olyasmivel kell foglalkoznom, ami örömet okoz, ami a négy fal között is művelhető, amit szeretek. Régen tervezgettem már, hogy elkezdek egy blogot írni, így aztán belevágtam. Az első bejegyzésemben csak halkan beleénekeltem a nagyvilágba: la, la, la, la, la. Ennyi volt. Erről sokáig nem beszéltem.
Milyen sikereket értél el bloggerként?
Az első és legfontosabb sikerem, hogy tünetmentes vagyok. Ezen túl a blogírás és a kreatív tevékenység nagyon sok örömöt hozott, olyanokat, amelyekre nem számítottam, mikor ezt az egészet elkezdtem: barátokat, akikről kiderült, hogy valódiak, és akik a kezdetektől támogatnak. Új barátságokat, tévészereplést, kedves embereket, akikkel ismeretlenül is megkedveltük egymást. Olvasókat, akiknek pozitív visszajelzései bearanyozzák a napjaimat.
Nagyon büszke vagyok, hogy társalkotóként részese lehettem A nagy DIY könyvnek, melyben 21 DIY blogger, művész, alkotó mutat be egy-egy projektet. Hab a tortán, hogy A nagy DIY könyv felkerült a Highlights of Hungary 2015 52 projektes listájára, melyet egy 11 főből álló kurátorcsapat állít össze. És nemcsak, hogy felkerült a könyv, de sikerült a 3. helyezést is megszereznünk.
A nagy DIY könyv csapata; Fotó: Tóth Milán
Emellett szerepelhettem magazinok lapjain, cikkeim jelentek meg többek között a Kismama magazinban, a Mikkamakka szakmai lapban, a Nők Lapja Psziché Ökotrend rovatában, és a Praktika magazinban, valamint online oldalakon. Bizsergetően jó érzés volt több száz embernek workshopot tartani az NLCafé Téli fesztiválján, de a blogomnak köszönhetem, hogy zsűriként is kipróbálhattam már magam.
Tévéműsorokba hogyan kerültél?
A blogomon keresztül találtak rám a szerkesztők, eleinte a meghívás apropója mindig valamilyen aktuális bejegyzés volt, ami megtetszett a műsorok készítőinek. Az első megkereséskor a kislányom éppen beteg volt, együtt voltunk otthon, amikor a blogra érkezett a levél, melynek tárgyában ez szerepelt: „forgatás”. Gondolhatod, a szívem majd’ kiugrott a helyéből, nagy öröm volt, ugyanakkor tele voltam bizonytalansággal, zabszem, mákszem minden játszott. Én! A tévében! Kreatív bloggerként!
Látta ezt a kislányom is, és mikor elmeséltem neki, hogy mehetek a tévébe, azt mondta, hogy: „Anya, mehetek veled? Ugye, anya, elvállalod? Ha nem, írd meg a szerkesztő néninek, hogy én is szoktam segíteni a blogodban, majd én elmegyek!” Szóval ezek után nem sok választásom maradt, elvállaltuk a fellépést, erre a felvételre ugyanis vittem a gyerekeket is.
Mivel a tévés szereplés nagyon jól működött, élő adásokban is, ezek a fellépések rendszeressé váltak, volt olyan műsor, amelyben állandó tag voltam. A mai napig feltűnök néha a képernyőn valamilyen kreatív témával az RTL Klub, TV2, MTVA, Duna TV, Tisza TV adásaiban. Szeretem a tévézést, de természetesen nem tudtam és tudok minden felkérésnek eleget tenni, hol idő hiányában, hol egyéb más okok miatt.
Ami még nagyon fontos, hogy helyén kell kezelni ezeket a dolgokat, hogy ezek a megjelenések ne legyenek öncélúak. Attól még, hogy benne vagyok a fekete dobozban, nem kell hasra esnem magamtól. Sokkal fontosabb, hogy az ötletek, tippek, tapasztalatok és inspiráció segítsen más családoknak is.
Mellette dolgozó anya vagy?
Több, mint 4 éven keresztül alkalmazottként, munka mellett írtam a blogot, ami a férjem, gyerekeim támogatása nélkül nem ment volna. A blogom igazi csapatmunka, mely a családom nélkül nem működne ilyen jól. Szerencsére a főnököm is jó fej volt, így elmehettem például a tévészereplésekre.
Sok mindent hétvégén készítettem el, fotóztam be, majd hétköznapokon hajnali 4-kor keltem, hogy megírjam a bejegyzéseket. De nem bántam, mert imádtam, imádom csinálni. Ez volt a hobbim, nem volt vele más célom.
Időközben azonban megsokasodtak a felkérések, lehetőségek, így tavaly év végén indítottam el kreatív vállalkozásomat, melyben közösségi média megoldásokat, tartalmakat (szöveges, videós), szponzorációs együttműködéseket kínálok, valamint örömmel tartok kreatív workshopokat különböző eseményeken, rendezvényeken. Ez egy teljesen új életforma, annak szépségeivel, és buktatóival. Így a kezdetekről csak azt tudom mondani, hogy nagy önismeretet is ad.
A gyerekeid mennyire vesznek részt az alkotásban?
A gyerekek szinte mindenben részt vettek, és nagyon sok dolog miattuk, velük született. Amikor elkezdtem, a gyerekeim még ovisok voltak, együtt gyurmáztunk, vágtunk, ragasztottunk, sütöttünk. A kisfiam különösen kreatív, palackokból, dobozokból szuper dolgokat eszkábál, drótokból, szögekből mérnöki szerkezeteket készít.
Mindketten megszerették a fotózást, amikor hazahozták az oviban, suliban készített alkotásaikat, ők is be akarták fotózni, ahogyan anya. Megvilágították, használták a fotóháttereimet, berendezték a terepet, nagyon cukik voltak.
Igaz kis blogger-gyerekként az éppen kisült sütinek nem estek neki azonnal, hanem előtte megkérdezték: „Anya, azt már befotóztad?” Bár csillogó szemüket látva azért így is előfordult, hogy inkább egy újabb tepsivel sütöttem.
Manapság is szívesen kísérletezünk, sütünk, alkotunk együtt, de kiskamaszként a fotókon már nem szeretnek szerepelni. Helyettük új segítőt és fotóalanyt kaptam Grafit cicánk személyében, aki annyira kíváncsi, hogy mindenbe beleüti az orrát. A régi deszkából készült fotóhátteremet pedig egyenesen imádja: ráfekszik, körmöt élez rajta, és néha nekem is kölcsönadja.
Melyik alkotásodra vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb a gyerekeimre vagyok. A kézműves dolgaim közül nincs ilyen kitüntetett, maga a készítés, alkotás okoz a legnagyobb örömöt. Az egyszerűen elkészíthető, letisztult dolgokat szeretem, az utóbbi időben előtérbe került a funkcionalitás fontossága is. Mégis, ha egy tárgyat kellene kiemelni, akkor a hímzett sámli a kedvencem, talán az érzelmi kötődés, a különleges ötlet miatt. Na, és persze azért, mert ez igazi közös, családi munka volt.
A DIY bejegyzések közül talán a porcelángyurmát szerették az olvasók a legjobban. De a gyerekekkel készített tojástartó-tündért is nagyon szerették.
Hogy még hitelesebb legyek ezen a téren, jelenleg dekoratőrnek tanulok, ahol sokféle technikát, újszerű látásmódot sajátítok el. A blog egyébként 4 téma köré csoportosul: ez a család, otthon, környezetvédelem, DIY. Úgy jellemezhetném, mint egy virtuális, családbarát „kávéházat” ötletekre szomjazóknak.
Nem DIY, de nagyon büszke vagyok rá, hogy a blogomon szerepel Dragomán György író vendégposztja. Az író nemcsak zseniális könyveket alkot, de a konyhában is otthon van, kiváló szakács. Érdemes a receptjeit is kipróbálni.