Ezek Európa legszínesebb városai

nlc | 2019. Május 27.
Nálunk is egyre népszerűbbek a színes, olykor kifejezetten harsány árnyalatokkal vakolt házak, bár a hagyományaink alapvetően visszafogottabbak, konzervatívabbak ezen a téren. Mi nem bánjuk ezt a trendet, hiszen gyönyörű látvány egy sokszínű városka, és nem csak szemet, de a lelket is felvidítja az a színkavalkád, amit a következő képeken mutatunk.

Aki járt már olyan mediterrán településeken, ahol merészen és gátlások nélkül használják a színeket a házak falain, irigyen sóhajt fel: bárcsak én is ilyen helyen élhetnék! Persze könnyű játszani a színek adta lehetőségekkel és kreatívan bánni az árnyalatokkal ott, ahol folyton szikrázóan süt a nap, és még elevenebbeké teszi az amúgy is intenzív színeket. Minderre még ráerősít a tenger gyönyörű kékje is úgy, hogy az összkép ez már szinte giccses. Mi bizony szívesen töltenénk el akár egész életünket ilyen giccses helyen!

1. Burano, Olaszország

Buranóban közlekedésbiztonsági okokból sok a szín – állítólag…

Ha Velencében jársz, szánj rá egy kis időt és pénzt, hogy a helyi „vízibusszal” átugorj a közeli Burano szigetére. Sokaknak az üvegmívesség jut először eszébe erről a városkáról, de ők tévednek: a csodálatos és törékeny remekműveket Muranóban gyártják (ez a sziget szintén nagyon közel van Velencéhez), Burano pedig csak egy mellékes, szegény halászfalu volt Velence gazdag és előkelő településeinek sorában.

A házak káprázatos színeknek egyébként állítólag nagyon is prózai oka van: a halászok azért festették őket ilyen rikító árnyalatokra, hogy ködös időben is meglássák őket távolról, és hazataláljanak. Hogy ez igaz vagy sem, nem tudjuk, de az biztos, hogy a turistáknak életre szóló élményt szereztek vele.

2. Juzcar, Spanyolország

Vajon melyikben lakik Törp papa?

Ez nem a Hupikék Törpikék fővárosa, hanem egy mindössze 226 lakosú piciny falucska Malaga tartományban, Spanyolországban. Szívesen előállnánk egy szép régi anekdotával, ami megmagyarázza, hogy sok évszázaddal ezelőtt miért döntöttek éppen e kellemes kék szín mellett a helyiek, de a valóság sokkal prózaibb, ám talán meghökkentőbb is egyben. Az igazság az, hogy tényleg köze van a dolognak a törpökhöz, ugyanis 2011-ben a Sony Pictures festette át az eredetileg fehér házakat, hogy ezzel reklámozza új, 3D animációs filmjét a Hupikék Törpikékről. Bár üzleti okok miatt lett ilyen a falu, a lényegen ez sem változtat: úgy gyönyörű, ahogy van!

3. Cinque Terre, Olaszország

Beautiful colorful cityscape on the mountains over Mediterranean sea, Europe, Cinque Terre, traditional Italian architecture

Vannak nagyon színes települések Európában Északon is: ilyen például Reykjavík Izlandon, Koppenhága Dániában, vagy Longyearbyen Norvégiában, ám valamiért mi mégis a meleg, napsütötte mediterrán térségben keresgéltük őket ehhez a cikkhez. Ennek az az oka, hogy valamiért jobban szeretjük a napot és meleget, mint a csípős időjárást. (Ti talán nem?) Így akadtunk rá Cinque Terre településére, ami szintén Olaszországban található. Maga a vidék is bámulatos: a Cinque Terre ugyanis a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető, festői része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között, és egyben nemzeti park is. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare. Ezek mindegyike különlegesen szép és vadregényes városka, és felejthetetlen látványt nyújtanak, ahogy a sziklaszurdokok közé ékelődve a tenger „felett” ragyognak a napfényben. Eredetileg szőlőművesek és kereskedők virágoztatták fel a városkákat, mostanában viszont már a turisták jelentik a lakóknak a legfőbb bevételi forrást. Különösen azóta látogatnak ide sokan, hogy az UNESCO felvette Cinque Terrét a Világörökség listájára.

Így lehet neked is mediterrán házad

Nálunk a harsány színekben pompázó települések ritkaságszámba mennek, de ettől még bárki felruházhatja saját házát egy kis mediterrán hangulattal. A színválasztás azonban komoly megfontolást igényel, hiszen nem egyszerű egy elhibázott árnyalatot megváltoztatni, ha már felkerült a külső falakra. Meg is kérdeztük az Lb-Knauf szakértőit, hogy a témában jártas profikként ők milyen tanácsokkal látják el az ilyen döntések előtt álló vásárlóikat. Véleményük szerint a vakolat színének kiválasztásakor érdemes mérlegelni a ház környezetének színeit, beleértve a szomszédos házakét is, a vakolat alá felhelyezett hőszigetelő rendszer sajátosságait, a választott szín és a festék hővisszaverő tulajdonságait, a vakolat struktúráját, a ház ablakainak és tetejének színét valamint az épületet érő fényviszonyokat, vagyis a benapozottságot és leárnyékoltságot.

Nagyon érdekes és megszívlelendő tanács például az, hogy sose válasszunk a számítógép monitorján látott színek alapján (hiszen élőben egészen másként hatnak a különféle árnyalatok nagy falfelületen, ráadásul a képernyő színbeállítási torzítással adják csak vissza a valós színeket), hanem a kereskedőnél kikérhető színminták vagy már elkészült házak színezése alapján döntsünk.  

Szintén hasznos a javaslat is, hogy lehetőleg kerüljük a sötét árnyalatokat, mert ezek magukba szívják a napfényt, és nyáron rendkívüli módon felmelegednek – akár 60-70 fokosra is. Ezt a hőt az alattuk lévő hőszigetelő réteg nem képes elvezetni, így hirtelen lehűléskor – például ha elered az eső – a vakolat hőmérséklete gyorsan csökken, aminek következtében az anyaga összehúzódik és ezért repedések jelenhetnek meg rajta. Nem véletlen, hogy a napsütötte mediterrán országokban is a világos, harsány színeket részesítik előnyben, és mély, sötét árnyalatú házakat szinte nem is láthatunk azokon a vidékeken.

Exit mobile version