Mindennap megtáncoltatja szomszédait ez a brit nő

K. Z. | 2020. Április 05.
Egy fitneszoktatónak sem kell most otthon unatkoznia.

Amióta az emberek a lakásukba kényszerültek, egy brit nő mindennap táncolni hívja szomszédait. A táncparkett az utca, a táncosok természetesen tartják egymástól a szükséges távolságot. Van saját szolgáltatású zene is a legnagyobb partislágerekkel.

Úgyhogy az angliai Frodsham lakosai igazán nem panaszkodhatnak arra, hogy a vesztegzárban nincs módjuk a testmozgásra. Míg mások kénytelenek a Youtube-edzésekre ráfanyalodni, addig nekik szabályos kurzusuk van, méghozzá szakértő oktatóval. Az ötvenkét éves Janet Woodcock ugyanis fitneszedző. Általában az idősebb korosztálynak tart órákat, de most természetesen bárki részt vehet a foglalkozásain a gyerekektől a nagymamákig. „Nem vagyok képzett táncos, talán látszik is. De úgy gondolom, mesés, amikor mindenki az én mozdulataimat követve táncol. Nem számítottam ekkora sikerre, de úgy tűnik, az emberek értik az üzenetet. Vannak, akik azt mondják, ez a napjuk fénypontja… azt hiszem, most igazán szükségük van felemelő pillanatokra” – nyilatkozott Janet a helyi sajtónak.

Címlapképünk illusztráció.

Forrás: Ladbible.com

Exit mobile version