Mi lehet egyértelműbb dekorációs ötlet a tanulósarokba, mint hogy ceruzából készítsünk a gyereknek olyan holmikat, amiket akár még használni is tud. Tökéletesen megfelelnek erre a célra azok a ceruzák, amiket már alaposan széthegyeztek a gyerekek, és nagy hasznát már nem vennék az iskolában. De lehet venni pár száz forintért direkt dekorációs célra is ceruzákat – ebben az esetben nem kell a minőségi ceruzákat megvenni –, hogy igazán egyedi módon díszítsük a tanulósarkot. Kétféle dekorációt hoztunk ceruzából, ami feldobja a legkisebb tanulósarkot is.
Keretezd be a ceruzákat!
Ki mondta, hogy a ceruzákkal csak rajzolni lehet? Készíthettek belőle könnyedén a falra képeket, bár tény, hogy ehhez az összes kallódó ceruzát érdemes otthon összeszedni, de a saját tapasztalatunkból kiindulva, két gyerek mellett annyi felesleges ceruza halmozódik fel pár év alatt, hogy egy egész lakást ki lehet dekorálni velük. A feladat egyszerű: válogasd szét a ceruzákat színárnyalatok szerint, és készíts két képet, az egyikre a kék és zöld árnyalatú, a másikra a pirosas és lilás ceruzákat ragaszd.
Ehhez csupán két nagyobb képkeretre lesz szükséged, melyekbe háttérnek egyszínű, színes papírt teszel, majd ragasztópisztollyal ráragasztod a keret plexilapjára a ceruzákat olyan elrendezésben, ahogy a gyerek szeretné. Látványos és őszi hangulatú iskolás dekoráció lesz belőle, főleg, ha még pár préselt, színes levéllel is feldobod az összképet.
Készíts ceruzatartót ceruzákból!
Stílusosan tárolhatja a gyerek ceruzás ceruzatartóban az asztalán a ceruzákat. Ehhez egy üres konzervdobozra és sok ceruzacsonkra lesz szükséged. A kis darab ceruzákat hegyezd ki, amennyire még lehet, majd ragaszd szorosan egymás mellé a konzervdoboz oldalára. Nem baj, ha nem egyforma hosszúságúak a ceruzák, úgy készítsd el a ceruzatartót belőlük, mintha mozaikot raknál. Rendezheted színárnyalatok szerint a ceruzákat, de maradhatnak összevissza is a színek, mindenképpen egy dekoratív ceruzatartó lesz így a gyerek asztalán.
Alaposan tervezzük meg a ceruzák számát, méretét (fotó: Profimedia)
Olyan ragasztót használjunk, ami a fa ceruzára és a fémre is hat (fotó: Profimedia)
A végeredmény (fotó: Profimedia)
Képkeretet ceruzából
Egy unalmas képkeretet jól feldobhatunk hangulatos, színes ceruzákkal! Fogjunk tetszés szerint 3-4 ceruzát, majd gombokat, radírt és erős ragasztóval rögzítsük a képkereten. Így igazán játékos keretbe kerülhet a gyerekek íróasztalát díszítő fotó.