Imádjuk az elképesztő élettörténetű, 101 éves Romay Davist, aki a mai napig eladóként dolgozik

H. Sz. | 2021. Március 05.
Harcolt a második világháborúban és a divatiparban is alkotott.

Romay Davist egyáltalán nem gátolja meg 101 éves kora, hogy mindennap bejárjon dolgozni az alabamai Winn-Dixie élelmiszerboltba.

Romay-t a koronavírus-járvány sem tántorította el kedvenc tevékenységétől, és hála jó egészségének és teljesen ép tudatának, saját maga vezet autót, amivel elmegy a munkahelyére.

A fekete történelmi hónapban pedig nagy megtiszteltetésben volt része: róla neveztek el egy ösztöndíjat. A program keretében a faji alapú megkülönböztetés ellen küzdő civil szervezetek pályázhatnak, illetve oktatásra és egészségügyre is lehet majd fordítani.

Romay igazi harcos, a második világháború alatt az első, csupa színesbőrű nőből álló hadtestnél szolgált a tengerentúlon. A háború után a divat világában dolgozott tervezőként New Yorkban 30 évig. Fekete öves taekwondós és nem mellesleg kereskedelmi mesterszakos diplomát is szerzett.

1982-ben nyugdíjba ment, de férje 2001-es halálakor úgy döntött, hogy újra dolgozni szeretne. Ekkor helyezkedett el, 80 évesen eladóként a Winn-Dixie-ben, ahol azóta is dolgozik.

(via)

(Kiemelt kép: Winn.Dixie)

Exit mobile version