Vidéken már több új lakás épül, mint a fővárosban

nlc | 2021. Május 11.
Öt év alatt megnégyszereződött a tízezer lakosra jutó új lakások száma.

Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt – derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből, amely azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Az elemzésből az is kiderül, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett ötszázalékos újlakásáfa miatt.

Látványos növekedés, arányosan

„Tavaly több mint 28 ezer új építésű lakóingatlant adtak át, ami évtizedes csúcsot jelentett – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. – A kiemelkedő tavalyi adatoknak köszönhetően 2020-ban már 28,9 lakásátadás jutott 10 ezer lakosra, szemben a 2015-ös 7,7 új lakással, azaz durván négyszeres volt a növekedés. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetítve az újlakás-átadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra nőtt. Az, hogy járvány évében ért el kiugró adatokat az új lakások piaca, elsősorban azzal magyarázható, hogy ez a szegmens lassabban reagál a válságra. A múlt évben átadott lakások többségének építése ugyanis jellemzően 1-2 évvel korábban indult. A lakosságarányos adatok alapján az is látható, hogy a fővároson kívüli piac nagyon megerősödött az utóbbi években. Budapesten tavaly 36,5 új lakás jutott 10 ezer lakosra, miközben több megye, Hajdú-Bihar, Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron megelőzte a fővárost. Utóbbi megyékben 38,2-85,4 új lakás jutott 10 ezer főre.”

A szakember szerint Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve. Ez részben a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingázók magas számának köszönheti kiugró eredményeit. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet az új lakások piacán látható élénkülésében, míg Somogyban a Balaton-parti települések jelentik a fejlődés motorját.

Évtizedes csúcson az új lakások száma (Fotó: Getty Images)

Sok lett az érdeklődő – hol tartanak az árak?

A járványhatás tehát nem látszik a lakásátadások számában, de az építési kedv visszaesett. 2020-ban kevesebb mint 30 ezer lakóingatlanra adtak ki engedélyt, ez pedig több mint 10 ezres csökkenést jelent az előző évek számaihoz képest. A csökkenésben fontos szerepe van annak is, hogy 2019 végén megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa.

Idén ugyanakkor újból életbe lépett az alacsony áfakulcs, ez pedig már az év elején is élénkülést hozott a piacra. Az ingatlan.com adatai szerint az új lakások iránti kereslet a 2020-ban látott megtorpanás után jelentősen nőtt 2021 első négy hónapjában. Az eladásra hirdetett lakóingatlanokra érkezett érdeklődések száma 160 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 60 százalékkal 2019 első négy hónapját is, amikor a koronavírus-járvány még nem fogta vissza a keresletet.

A kereslethez pedig a következő árak társulnak: az elemzés szerint Budapesten az eladásra hirdetett új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára április végén, május elején 907 ezer forint volt, míg Debrecenben 663 ezer, Kecskeméten 624 ezer, Győrben pedig 521 ezer forintot tett ki.

Mi jöhet ezután?

Az idén és a jövőben várható trendekről azt mutatják, hogy a kedvezményes lakásépítési áfa felpörgeti a lakásépítési kedvet és a kereslet alapján is erősnek mutatkozik ezért fejlődésre van kilátás a járványhatásból adódó bizonytalanság visszahúzódása után. Ahogyan a használt lakáspiacon az elmúlt egy-két évben egyre inkább érezhető volt, úgy az új lakások piacán is arra lehet számítani, hogy a lakásépítések motorja vidékre költözik.

További friss híreink:

Exit mobile version