Válik Kulcsár Edina és Csuti

V.B.T. | 2022. Január 14.
A modell és férje úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

Kulcsár Edina és Csuti sokáig rendbe akarták hozni a kapcsolatukat, de végül zátonyra futott a házasságuk – ezt a modell a közösségi oldalán jelentette be.

,,Egy évig küzdöttünk, de mivel mindkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét.  Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbe hozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment. Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra. Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől” – írja Edina.

A korábbi szépségkirálynő és a férje a Nyerő Párosban árulták el, hogy próbálják megmenteni a kapcsolatukat, ezen a műsorban is nagyon sokat dolgoztak. Azóta is folyamatosan ezen vannak, ám úgy néz ki, minden igyekezetük ellenére ez nem sikerült

Válik Kulcsár Edina és Csuti (Fotó: Instagram)

Exit mobile version