Hogy áll a születésnapokkal? Örömünnep vagy csak egy dátum, ami emlékezteti az idő múlására?
Valahol a kettő között vagyok. Az örömöt és az ünnepet meg kell élni, várni a meglepetést és megnézni, mit tartogat számunkra a következő év, a jövő. Idén a „két végtelent” vagyis a duplanyolcast ünneplem, pedig ha jobban meggondolom, nem is olyan végtelen.
Kimondani nehezebb ezt a gyönyörű szép kort vagy megélni?
Talán kimondani, mert -dacára annak, hogy azt gondolná az ember, hogy 88 év milyen sok idő – olyan gyorsan elrepült az élet. Nemrég még kezdő táncos voltam, most meg. (nevet)
Van az a mondás, hogy a hosszú élet egyik legnagyobb átka, hogy látjuk elmenni a barátainkat.
És milyen igaz! Ez az, amit ennyi év után se tudok megszokni. Elfogadtam, hogy ez az élet rendje, az elmúlást. De amikor csörög a telefon és kiderült, hogy egy újabb barát, kolléga ment el, az elfogadhatatlan. Sokszor eszembe jut, hogy fel kéne hívni Törőcsik Marikát, hogy van éppen, aztán gyorsan rájövök, hogy már hiába hívnám. A szakmámnak persze van egy csodája is, folyamatosan jönnek a fiatal, új barátok, kollégák, aki új lendületet adnak nekem.
Ünneplés azért gondolom lesz, főleg hogy enyhült a pandémia!
Az előző két évet és két születésnapot hagyjuk, lehet akkor csak 86 vagyok? (nevet) Viccet félretéve örülök, hogy jobb a helyzet, mert rengeteg barát, ismerős került, honfitársunk ment el emiatt a szörnyű betegség miatt, és ami most a szomszédban folyik…szeretném, ha minél gyorsabban vége lenne, láttam már elég háborút. Beszéljünk inkább jobb dolgokról; idén végre a szeretteimmel leszek, több összejövetelt tartunk, amire az elmúlt két évben sajnos nem volt példa.
Az idős Kittenberger Kálmánt alakító Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész a Kittenberger – Az utolsó vadászat című film díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínház előtt 2021. szeptember 13-án. MTI/Mónus Márton
Végre unokázhat kicsit, emlékszem mikor egy korábbi beszélgetésünk alatt mesélte, hogy rengeteg technikai újdonságot tanították meg, hogy a járvány alatt tudjanak kommunikálni egymással.
Használjuk is ezeket, de most már több a személyes találka. Bence külföldön tanul, míg Enikő itthon kamatoztatja a tehetségét.
Követi majd a pályán? Többször csillogtatták már meg együtt is az énektudásukat.
Elfogultságnak tűnhet, ha dicsérem, de meg kell hagyni, kellemes hangja van és jól áll neki a színpad. Nem beszélem le róla, ha komolyan gondolja ezt az utat.
Az utóbbi években sok interjúban kérdezték meg öntől, hogy gondolkodott már-e a visszavonuláson. Nekem kívülről tolakodónak tűnik ez a kérdés, főleg mert többet dolgozik, mint felannyi idős kollégái.
Nem tolakodás, csupán tény, hogy ennyi idősen már elég ritkán van kolléga a színpadon, vagy aki életben van. Nem tudom, mit hoz a jövő, de lekopogom nincs semmi gond, bár ebben a korban már azt szoktam mondani; éppen aktuálisan jól vagyok. Nem tervezek, várom hogy tervezzenek, hívjanak. Folytatjuk például a Doktor Balatont, jó lesz újra találkozni a kollégákkal. Öt-hat darabban játszom, ezek úgy tudom, jövőre is menni fognak, az új előadásokról még nincs hírem a Nemzetiből.
Pihenni azért fog?
A forgatások és a nyári koncertjeim mellett lesz rá egy kis időm. Nagyon rég voltam már egy jó vadászaton, arra mindenféleképpen kell egy kis időt szakítanom. Csak én és a természet.
Ez lenne a hosszú élet titka; szép család, jó munka és a természet?
Nem tudom, de az biztos, hogy a család, a barátok és a kollégák mellett amit adott nekem az elmúlt több mint hét évtizedben a közönség, az a szeretet és törődés, sokat segített ebben.
Szöveg: Kovács Szilárd Dániel