„Egyre többet vitáznak velünk a vevők a termékhiány miatt” – megszólal az IKEA-s eladó

Kun Gabi | 2022. Június 29.
Egy IKEA-s eladóval beszélgettünk, aki szereti a munkahelyét és a munkáját, de néha elege van a vásárlókból, vitákból és abból, hogy sokszor az eladókat hibáztatják azért, amire nincs hatásuk. Név nélkül mesélt arról, milyen az IKEA-ban dolgozni és milyenek a vásárlók az eladók szemén keresztül.

Milyen munkahely IKEA?

Szerintem korrekt cég, odafigyel a dolgozóira. Öt éve dolgozom itt eladóként, vannak persze nehezebb időszakok, mint például amikor bejött a Covid, akkor nekünk és az IKEA-nak is rugalmasan kellett reagálni. Szerencsére olyan nem volt, hogy kötelezően ki kellett volna venni szabadságot, nem mondták azt, hogy nem tudunk neked munkát adni, hanem amikor bezárták az üzletünket, akkor az online vásárlásban kellett segíteni összeszedni a termékeket. Ez elég húzós időszak volt, de abból a szempontból könnyebb volt, hogy nem voltak vásárlók. Hát, igen, a vásárlók olyanok, amilyenek.

Milyenek?

Nagyon változó, vannak rendesek, akik köszönnek és udvariasan segítséget kérnek, de van olyan is, aki csak odajön és mutogatja, hogy mit akar, se szó, se beszéd. Többségben vannak egyébként a jó vásárlók. Nagyon veszekedősek ritkábban fordulnak elő, a pökhendiség talán jellemzőbb, de azt is tudni kell kezelni, hiszen az a feladatom, hogy segítsek. Nem mosolygósan teszem azzal, aki nem kedves velem. Gyakran kiakadnak például a vásárlók azon, amikor nem találják a kijáratot és ha elkezdem magyarázni, merre kell menni, akkor nekem idegeskednek, hogy miért kellett ilyen labirintust építeni.

Hát, csókolom, ott vannak a nyilak, azt kell követni, ez szerintem nem egy bonyolult dolog.

De sokszor azt szeretnék, hogy kísérjük el őket a kijárathoz, pedig nyilván nem mehetünk el az osztályunkról, meg nem is az a feladatunk, hogy vevőket kísérgessünk. Az én dolgom az, hogy elmondjam a vevőnek, hol találja azt a terméket, amit keres.

Képünk illusztráció – Fotó: Andrey Rudakov/Bloomberg via Getty Images

Mitől szoktak még idegesek lenni a vevők?

A Covid utáni újranyitás meg a háború óta is fokozódott a frusztrációjuk, főleg a termékhiány miatt, mert gyártási, szállítási problémák vannak. És amikor a vevő keres egy terméket, de az nincs, na, az a kedvencünk! Nyilván nem tudunk mit csinálni, mert nem az IKEA lusta gyártani, hanem a gyártó vagy a szállító oldalán van probléma, nem engedik be a kamiont, kamionstop van, nincs alapanyag… ezeket nem tudja megoldani az IKEA. Mit lehet mondani egy háborgó vásárlónak? Nem én vagyok ott a gyártósoron, nem én vagyok a kamionsofőr. Csak azt tudom megmondani, hogy itt, ebben az üzletben milyen termék van, amit meg tud venni.

Sokan egyszerűen nem értik meg, hogy miért van termékhiány. Az elején még próbáltam megmagyarázni, hogy mi van a jelenség hátterében, de mivel egyre többet vitáznak velünk a vevők a termékhiány miatt, ezért inkább hajlok afelé, hogy annyit mondok, hogy nincs és kész. Ugyanez volt akkor is, amikor mondtuk a vevőknek, hogy a vírus miatt vannak problémák a gyártással, erre sokszor elkezdték nekünk mondani, hogy „Jaj, a vírus egy nagy hazugság!” Most erre mit mondjak? Inkább hagyom és nem magyarázkodok. Vagy most, amikor a háború miatt akadozik pár dolog, akkor azzal jönnek, hogy ne fogjunk már rá az oroszokra mindent. Pedig csak tárgyilagosan próbálom elmondani, miért nem találja mondjuk azt a dohányzóasztalt, amit keres. Nem tudom, miért lepődnek meg a termékhiányon, más boltokban is ugyanez van. Ezekkel az emberekkel nem nagyon tudunk mit csinálni. Amúgy a többségük normális meg aranyos, csak néha vannak nehezebb esetek, de ezt is már megtanultuk kezelni.

Agresszív vásárlókkal is találkozol?

Az annyira nem jellemző. Olyan van inkább, aki feljebb emeli a hangját, de ha olyan a vásárló, akkor van segítségünk. De ez nagyon ritkán van, inkább a hangoskodás és a kioktató stílus szokott lenni.

Persze mindig mondják a vezetők is, hogy ez a viselkedés nem nekünk szól, nem kifejezetten velünk akar az a vevő bunkózni, hanem alapjáraton ilyen, vagy csak rossz napja van.

Általában hamar meg tudjuk nyugtatni őket, mert látják rajtunk, hogy próbálunk megoldást találni a termékhiány miatt felmerült problémákra. Ha már hónapok óta nincs az adott termék, és nem is tudjuk, mikor lesz, akkor ajánlunk hasonlót, még azt is kikeressük, melyik áruházban van raktáron. Vagy megmutatjuk neki, hogy online hogyan tud feliratkozni a terméknél az értesítőre, hogy időben tudjon róla, ha mégis érkezik belőle. Ezeket sokan pozitívan fogadják. De van azért, aki nagyon ragaszkodik az elképzeléseihez, és tudjuk, hogy nálunk már olyan termék nem lesz belátható időn belül, akkor másik üzletláncot javaslunk. Mert igazából az a cél, hogy a vásárló elégedetten távozzon. Egyrészt a vevő is pozitív élményt szerez, hogy itt milyen segítőkész az eladó, másrészt meg nekünk is az a jó, ha nem úgy megy el, hogy hát ezek se tudnak semmit.

Képünk illusztráció –Fotó: Michael Nagle/Bloomberg via Getty Images

Milyen vevők a kedvenceid?

Vannak azok, akik irtó aranyosak, őket nagyon szeretem, az én napomat is feldobja, ha velük beszélgethetek. Az idősebb korosztályt is imádom, mert ők meg olyan kis régimódiak, az jó érzés, amikor nagyon udvariasan szólítanak meg, és szívesen meghallgatom a történeteiket. Minden vásárló az én kedvemhez is hozzátesz vagy elvesz belőle, mindegyikkel másképp beszélek én is. A kedvesebbekkel sokat szoktam beszélgetni, ezek a percek feltöltenek munka közben.

Kicsit pszichológusnak is kell lenni ebben a munkában?

Abszolút. Rá kell érezni a vásárló hangulatára már akkor, amikor közelít felém, el kell dönteni, hogy vele szemben lazább vagy hivatalosabb stílust kellene használni, úgyhogy jó emberismerőnek kell lenni, ez tény, hogy minden vevővel megtaláljam a közös hangot. A kedvességből pedig mindenkinek jut, de nem azért vagyok kedves, mert az a feladatom, hogy kedves legyek, hanem mert ilyen a személyiségem. Sokszor előfordul az is, hogy egy morcos vásárlónak már annyi is elég, hogy mosolyogva köszönök vissza, és máris változtat a hangnemen ő is, hiszen egy mosolygós embert nehezebb támadni. Mindenkivel próbálom a kompromisszumot megtalálni, és megoldani azt, amit szeretne. Sokan nem is tudják, hogy ez a feladatkör, amit mi csinálunk, mennyire sokrétű. Néha van egy-egy olyan vásárló, aki hasonló területen dolgozik, emberekkel foglalkozik, és látom abból, ahogy rámnéz, hogy tudja, milyen ez a munka. Ez azért jó érzés.

Kaptok képzést az IKEA-ban, amikor eladónak felvesznek?

Persze, többféle képzésben is részesülünk, meg kell ismerkedni a számítógépen használt programokkal és magával az áruházzal, illetve a termékekkel is. Szerencsére nem követelmény, hogy meg kellene tanulni az összes termék kimondhatatlan nevét, de egy idő után, ugyanazon az osztályon dolgozva azért csak beépülnek a nevek is a memóriánkba. Illetve a vevőkkel való kommunikációra is felkészítenek, mivel napi nyolc órában velük kell foglalkozni, főleg a hétvégi roham alatt.

Otthon minden bútorod IKEA-s? Melyik a kedvenc terméked?

80-90 százalékban nem IKEA-s a lakásom berendezése, nem akarom otthon is a munkahelyemen érezni magam. Nyilván, ha megtetszik valami, akkor megveszem, de inkább csak apróságokat, dekorációkat. Kedvencet nem tudnék mondani, viszont a csak szezonálisan elérhető termékek szerintem nagyon jók, azok, amiket egy híres tervező csinál, vagy amikor egy téma, szín köré csoportosulnak az időszakosan megjelenő termékek. Pár éve volt egy híres tervező, aki előállt egy kollekcióval, volt benne szőnyeg és dekoráció is, azért teljesen megőrültek a vásárlók, óriási sor állt érte, rohantak, hogy megvegyék. Ezek különleges és ritka termékek, érdemes odafigyelni rájuk.

Képünk illusztráció – Fotó: David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images

Nekünk mondjuk vannak kedvezmények az IKEA-ban kapható cuccokra, úgyhogy ha akarnám, lehetne innen venni az otthoni berendezést, de jobb ez így, hogy nem viszem haza – szó szerint – a munkámat.

De a bútorokra járó kedvezményeken túl is elég jól ellátnak kiegészítő szolgáltatásokkal, a legjobb közülük, hogy helyben biztosítanak étkezést, úgyhogy nekem minden nap frissen főtt ebédem van az IKEA étterméből.

És nem untad még meg a húsgolyót?

Pont húsgolyót nem ettem már egy ideje, amúgy szeretem, csak a mártás meg a lekvár együtt nekem kicsit fura, inkább mást szoktam választani. De a kollégáim között vannak, akik minden nap húsgolyót esznek, és még mindig imádják.

Exit mobile version