Összefogással lett otthona egy hajléktalan férfinak Kübekházán

FEL | 2023. Március 24.
Balla Béla majdnem hajléktalanná vált, de a kübekházi lakók összefogásával most szűkös, de élhető otthont kapott.

A kübekháziak összefogásával lett otthona egy hajléktalannak, Balla Bélának, aki pár évvel ezelőtt vesztette el a szüleit. Egy ideig még az ő házukban lakott, ám miután eladta a házat, hogy kifizesse az azt terhelő adósságot, valamint a testvére örökségét, csupán 3 és fél millió forintja maradt. Ez pedig nem volt arra elég, hogy otthont találjon magának.

Balla László megmenekült a hajléktalanságtól (Fotó: Getty Images)

Ebből a pici összegből csak egy konténerházra futotta, amit az önkormányzat a falu összefogásával tett lakhatóvá. Így a mindössze 15 négyzetméteres konténerben lesz fürdőszobája, konyhája és lakótere is. A falu lakói ingyen és önként segített a férfinek, hogy hosszú távon használhassa egyetlen ingatlanját. Kapott ajándékba tévét és konyhaszigetet. 

Szerencsére akadnak hasonló pozitív példák, amikor az emberek segítenek azokon, akikhez nem volt kegyes az élet. Pár évvel ezelőtt írtunk, arról a New York-i hajléktalan férfiról, akin szintén a helyiek segítettek. Szórólapokat kezdtek gyártani, hogy a férfi újra munkát tudjon találni magának. A közösségtől telefont is kapott a hajléktalan bácsi, hogy el lehessen érni, illetve az állásinterjúkra való felkészülésben is segítik.

(RTL)

Exit mobile version