Tudtad, hogy a felelősségbiztosítás is a része lehet a lakásbiztosításnak?

nlc | 2024. Március 11.
Aki lakásbiztosítás kötését tervezi, egy olyan megoldást is választhat, hogy biztosítása ne csak az otthonára, vagyontárgyaira, de felelősségbiztosításra is kiterjedjen. Elmondjuk, miért hasznos választás ez.

Bár hibázni senki nem szeret, az élet velejárója, hogy az néha mégis bekövetkezik, ezzel pedig gyakran kárt okozunk valaki másnak. A szerencsétlen helyzetben szerencsés, akinek van felelősségbiztosítása, a kárt ebben az esetben ugyanis a biztosító térítheti meg.

„Balesetek mindig történhetnek, és ebbe beletartoznak azok is, amelyekben emberek is megsérülnek. Ha vendégségbe hívod a barátaidat, és valaki megsérül az otthonodban, akkor jogilag felelős vagy a sérüléséből eredő költségekért” – magyarázza Tollmayer György, az Allianz Hungaria Zrt. szakértője és példának felhozza, ha például egy barátunk megcsúszik a frissen felmosott padlónkon és megsérül, akkor ilyen esetekben a lakásbiztosítás felelősségbiztosítása kártérítési lehetőséget biztosíthat. Ez semmiképpen nem egy olyan összeg, amelyet saját zsebből szeretne bárki is kifizetni.

A felelősségbiztosítás abban az esetben segíthet, ha másnak kárt okozunk, nekünk pedig kötelezettségünk keletkezik – kártérítés vagy személyi sérülés esetén sérelemdíj fizetésére. Ha például egy csőtörés miatt eláztatjuk a szomszédot, vagy leesik az utcán parkoló autóra az erkélyen tárolt láda muskátli, ezekre az esetekre jelent megoldást a felelősségbiztosítás. (Fontos: A felelősségbiztosítás a másoknak okozott kárt téríti meg, a tulajdon vagyonunkban valamely biztosítási esemény miatt keletkező károkat a vagyonbiztosítás térítheti meg).

Lakás- és felelősségbiztosítás egyben

„A felelősségbiztosítási elem a teljes biztosítási díj elenyésző részét teszi ki, a lakásbiztosítás részeként mindenképp érdemes ezzel is rendelkezni. Azokban a kellemetlen helyzetekben amikor a jogszabályok szerint az anyagi felelősség minket terhel, a felelősségbiztosítás kihúzhat minket a bajból, és átvállalhatja az okozott kár megtérítését” – teszi hozzá a szakember, és elmondja, a felelősségbiztosításnak több fajtája ismert: a személyi, más néven magánemberi felelősségbiztosítás, amely a biztosított személyhez kötődik, a másik fajtája az épülettulajdonosi vagy -használói biztosítás is.

„A lakásbiztosítások tartalmazhatják a felelősségbiztosítást vagy kiegészítő fedezetként választhatóak. Az Allianz erről a fontos „kiegészítőről” már gondoskodott, és beépítette valamennyi lakásbiztosításába” – mondja Tollmayer György.

Aki lakásbiztosításához felelősségbiztosítást is szeretne kötni, mindig ellenőrizze, hogy a kiválasztott lakásbiztosítás valóban tartalmaz-e felelősségbiztosítást.
„Fontos tudnunk, hogy a felelősségi károk azok a szerződésen kívül okozott dologi és személysérüléses károk, amelyekért a biztosított a feltételekben meghatározott minőségében kártérítési, illetve sérelemdíj megfizetési kötelezettséggel tartozik. Ellenőrizzük a biztosítási feltételeket, mert ezek pontosan leírják a részletes fedezeteket és kizárásokat.. Ezt követően nézzük át a felelősségbiztosítás területi és időbeli hatályát, illetve a biztosítás hatálya alá tartozó úgynevezett károkozói minőségeket, vagyis, hogy milyen helyzetekben számíthatunk a biztosító segítségére – magyarázza a szakember, és hozzáteszi, például kerékpárosként is fedez bennünket a biztosító, a kerékpár használata közben okozott károk kifizetését is átvállalhatja, de fedezheti a kárt a lakásbiztosításhoz kapcsolódó felelősségbiztosítás, ha a gyerekünk berúgja a szomszéd ház ablakát. Amennyiben az otthonunkban főzés közben tüzet okoztunk, amely a szomszéd lakására is átterjedt, az ott keletkező kár kártérítési felelőssége minket terhelhet. Ez a példa is jól szemlélteti, miért fontos része a felelősségbiztosítás a lakásbiztosításnak.

Mi a teedő kár esetén?

Ha beütött a baj, a biztosítónál a lehető leggyorsabban be kell jelenteni a kárt, a biztosítási feltételekben meghatározott határidőn belül. A káresemény bejelentésével megkezdődik a kárrendezési eljárás, aminek időbeni elbírálása változó, az függ az eset bonyolultságától, és attól, hogy mennyire pontos, részletes dokumentumokat nyújtottunk be.

A szakember figyelmeztet, otthonunk legtöbbször a legértékesebb vagyonunk, lakásbiztosítás előtt érdemes részletesen tájékozódni a lehetőségekről. A lakásbiztosításunk felülvizsgálatára és igény szerint átkötésére évente két alkalommal is sort keríthetünk: a biztosítási évforduló idején, valamint minden év márciusában.

A név kötelez. Az Allianznál 130 éve gondoskodunk ügyfeleinkről. Magyarországon több mint másfél millióan bízták ránk legnagyobb értékeiket, legyen szó vagyon-, élet- és egészségbiztosítástól kezdve egészen a vagyonkezelési szolgáltatásokig. Mit mondanak ügyfeleink? Érdemes elolvasni oldalunkon.

Exit mobile version