Régi és új ügyfeleinek egyaránt kínál különleges szolgáltatásokat márciusban az Allianz

Vizler-Nyirádi Luca | 2024. Március 11.
A biztosítási évfordulónkon kívül minden évben egyszer, március 1-31. között újraköthetjük biztosítási szerződésünket. Érdemes azonban több tényezőt is megvizsgálni, mielőtt meghozzuk a döntést. Az Allianznál pedig az ügyfél maga választhatja ki a számára legvonzóbb plusz szolgáltatást lakásbiztosítása mellé.

Mi változott?

Az idei, 2024-es év különleges a lakásbiztosítási piacon, hiszen megváltozott az eddigi szabályozás. Az adott lakásbiztosítási szerződés évfordulója mellett megnyílt egy plusz időszak, a március, amikor minden egyéb kötelezettség nélkül tudjuk megújítani a lakásbiztosításunkat. Könnyen lehet, hogy találunk jelenlegi szerződésünknél kedvezőbb díjú  biztosítást  a piacon, azonban az ár csak az egyik szempont: érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy új szerződés kötésével vagy a jelenlegi szerződésünk módosításával és a hűségünk megtartásával járunk-e jobban. Ha elégedettek vagyunk jelenlegi biztosítónkkal, ez az időszak akkor is kiváló lehetőség arra, hogy újra áttekintsük és felülvizsgáljuk a biztosításunkat, hogy maximális biztonságban tudhassuk az otthonunkat.

Tudtad?

A 2024-es évtől kezdődően a 25/2023. (II. 1.) Korm. rendelet határozza meg, hogy a biztosítási évfordulón túl minden év márciusában költségmentesen felmondhatod a szerződésed – természetesen a rendes felmondás szabályai alapján a határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződés vonatkozásában.

Milyen szempontokat érdemes megfontolni az újrakötésnél vagy a szerződés felmondásánál?

 

Minden év márciusában felülvizsgálhatjuk biztosításunkat. Fotó: Profimedia

Az ügyfél maga választhatja ki a számára legvonzóbb ajándékot

Az Allianz Hungária Zrt. az újonnan hozzájuk szerződő és hűséges ügyfeleik részére is rendkívüli plusz szolgáltatásokkal  készül a kampány időszaka alatt, 2024. március 1-től. Allianz Otthonom lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek az alábbi három plusz szolgáltatás  közül választhatnak 2024.03.01. és 2024.05.02. között:

  1. Ingyenes főépület extra biztosítási limit: Ezzel a szolgáltatással még nagyobb biztonságban tudhatod ingatlanod. Ha a főépületkárra kifizetendő biztosítási összeg nem fedezi az újjáépítés költségeit, extra limitet nyújtanak, melynek mértéke a főépület aktuális biztosítási összegének 25%-a (tehát összesen kárkifizetéskor a főépület biztosítási összeg 125%-a), vagy
  2. Választhatod az ingyenes jogsegély szolgáltatást. Március 1-től új Allianz Otthonom szerződésedhez akár ingyenes jogi tanácsadást is igénybe vehetsz, legyen szó újonnan vásárolt termékek jótállásáról, szavatosságáról, de tudsz kihez fordulni szomszédjogi kérdésekkel és birtokvédelemmel kapcsolatban is.
  3. Továbbá, kedvező díjért cserébe nagyértékű diagnosztikai (CT, MRI)szolgáltatást is igényelhetsz a lakásbiztosításod mellé. Ekkor jelentősen kedvező díj fizetése mellett  a biztosító gondoskodik az együtt lakó családtagokról is, 400.000 Forint szerződésenkénti  limittel. Hosszú, több hónapos várakozási idő helyett – szakorvosi javaslatra 10 munkanapon belül megszervezik a diagnosztikaivizsgálatokat, a lakóhelyedhez legközelebb eső helyszínre.

Érdemes megfontolni, melyik a leginkább hozzánk illő ajánlat. Fotó: Profimedia

A leendő/új ügyfeleket is extra lehetőségek várják Allianz Otthonom lakásbiztosítás kötése esetén:

  1. Kedvezmények a biztosítás díjából: 10% online kedvezmény, további 10%, ha több meglévő biztosításunk is van az Allianznál, és további 20% azoknak az ügyfeleknek, akik három év hűséget választanak. – ezeket a kedvezményeket a biztosító szorzó formájában alkalmazza.
  2. jogi segítségnyújtás: ahogy a már meglévő, úgy az új ügyfelek is igénybe vehetik az ingyenes jogi tanácsadás szolgáltatást, legyen szó újonnan vásárolt termékek jótállásáról, szavatosságáról, de tudunk kihez fordulni szomszédjogi kérdésekkel és birtokvédelemmel kapcsolatban is.
  3. szintén igénybe vehetik kedvezményes díj mellett a nagy értékű CT, MRI diagnosztikai vizsgálatokat az egy háztartásban élők, évi 400.000 forint értékben.  

A korszerű Allianz Otthonom lakásbiztosítás (Myhome) díja tovább csökkenthető, ha elektronikus kommunikációt választunk e-termék jelölésével, illetve ritkább díjfizetési gyakoriság választásával.

Hogyan lehet igényelni a fentebb említett szolgáltatásokat?

2024.03.01. és 2024.05.02. között az Allianz honlapján lehet választani az ügyfelek részére kínált plusz lehetőségek közül. Nem kell tartani bonyolult, hosszadalmas ügyintézéstől, a folyamat gyors és hatékony lesz: egy űrlapon pár adat megadását követően mindössze egy bejelöléssel ki tudjuk  választani azt, hogy melyik szolgáltatást szeretnénk, – ezzel gördülékennyé és egyszerűvé téve az igénylés teljes folyamatát.

Az Allianz Otthonom lakásbiztosítás mellett a biztosító Minősített Fogyasztóbarát Biztosítással is rendelkezik, ami szintén egy jó választás az otthonod  védelmére.

A név kötelez. Az Allianznál 130 éve gondoskodunk ügyfeleinkről. Magyarországon több mint másfél millióan bízták ránk legnagyobb értékeiket, legyen szó vagyon-, élet- és egészségbiztosítástól kezdve egészen a vagyonkezelési szolgáltatásokig. Mit mondanak ügyfeleink? Érdemes elolvasni oldalunkon.

Exit mobile version