“Egy Rió… az azért jó!” – Adámi Zsanett úszó, aki miatt kidobták a válságtervet a gimnáziumban

Kempf Zita | Fotózta: Neményi Márton | 2016. Szeptember 12.
Az első, ami feltűnik, hogy istenem, de szép ez a lány! Csak a második az, hogy kerekesszékben ül, és hogy a betegsége minden végtagját érinti. Adámi Zsanett az édesapjával érkezik – különös szimbiózis ez. Hiszen egy kamaszlányról van szó, aki bizonyára lassanként igyekezne függetlenedni. "Menj csak nyugodtan" – int szemével az apjának, amikor elkezdjük a beszélgetést.
Zsanett a negyedik helyen végzett 100 méteres hátúszásban a riói Paralimpián. Az alábbi beszélgetés még kiutazása előtt készült vele.
 

Még csak húszéves, de már tizenöt éve úszik. Az első biztos kijutó volt, névre szóló kvótát küldött neki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Első alkalommal vesz részt paralimpián. Csaknem Londonba is kijutott, akkor még ruhapróbán is részt vett, de végül kimaradt a keretből. “Nehéz volt elfogadni, fél évre abba is hagytam” – mondja. Helyette lovagolni járt, némi lelkiismeret-furdalással, hiszen tudta, ha megsérül, az végleg keresztülhúzhatja a sportolói terveit. Aztán úgy volt vele, nem adja fel, “hátha sikerül”. És sikerült.

Az az érzés, amikor a szövetségi kapitány közli, hogy kijutottál és gratulál, az hatalmas. Akkor valamit csak jól csinálunk az edzővel!

Zsanett országos szinten a legjobb a korosztályában, négyszeres világcsúcstartó. Legutóbbi versenyén négy másodperccel úszott jobbat az előző csúcsnál. “Amit szintén én tartottam” – teszi hozzá. Háromszor ért el Eb-n és vb-n negyedik helyezést, Eb-n volt már bronzérmes is.
 

Az egész úgy kezdődött, hogy a mozgásjavító általános iskolában kötelező volt az úszás a rehabilitáció miatt. Zsanett azonban hamar “kinőtte” a kisvizet. “Nagyon ügyes voltam, így átvittek a hidegebb medencébe, és külön oktatót kaptam.”

Zsanett úgy született, hogy ízületei csak vállban, csípőben mozognak, a könyöke nem hajlik. De ettől még “teljesen önellátó vagyok és mobilis” – mondja.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Érdekes, hogy egy kisgyerek nincs tudatában az élete elejétől fogva annak, hogy nem egészséges. Hiszen nem ismer más állapotot, neki az övé a természetes. A paralimpikonok közül sokan emlékeznek arra a pillanatra, amikor megtörtént ez a felismerés. “Épek közé jártam óvodába. Nem tudtam részt venni a körjátékban, és ebéd után haza kellett mennem, mert én nem tudtam kimenni a játszóra. De általánosban már sérültek között tanultam, és sokan sokkal sérültebbek voltak, mint én. Volt, akinek én segítettem.”

“Ott jöttem rá, hogy nem kell magam sajnálni.”

Zsanett a gimnáziumban megint épek között járt. “Addigra már elfogadtam magam, ott az volt a feladatom, hogy mások elfogadjanak úgy, ahogy vagyok.”

A tanárok utólag elmesélték neki, hogy amikor felvették, válságtervet készítettek integrációs játékokkal, hogy érzékenyítsék a diákokat, segítsenek Zsanettet elfogadtatni a csoportban. Végül ezt egy hónap után kidobták. “Nem volt rá szükség. Már a gólyatáborba is elmentem, amin mindenki csodálkozott. Hogyan fogok öltözni, részt venni a programokban… De nagyon intelligensek voltak a tanárok és diákok is, és persze sok múlik azon, ki ül a kerekesszékben.

Kellett az a gólyatábor, kellett, hogy ugyanúgy dobáljanak tojással, mint a többi gólyát, ahhoz, hogy aztán a négy évet úgy csináljam végig, mint bármelyik tinédzser.

Hogy szeret-e úszni? Ez már nem a szeretetről szól, azt mondja. “Az elején rehabilitáció volt, aztán hobbi, most már kötelesség. A napi rutinom része az, hogy elmegyek úszni. Inkább csak megnyugvás.”

Zsanett most elsőéves egyetemista a Corvinuson, nemzetközi tanulmányok szakon tanul európai integrációt. Azt mondja, a vizsgaidőszakban nagyon jó volt kikapcsolódni a vízben, de azért megvannak a hátrányok. “Esténként sokszor nehéz. Mikor a többiek mennek az egyetemi buliba, én meg edzésre. Vagy alszom, mert annyira kifáradok. Meg nincsen nyaram, hiszen az Eb és a vb mindig nyár végén van, egész nyáron végig edzőtáborozunk.”

“Amíg más nyaral, én a klóros vizet iszom a tengervíz helyett.”

“De egy Rió… az azért jó… és huszonegy évesen még enyém a világ!”

A szárazföldön olykor sokkal nehezebb feladatok adódnak, mint egy paralimpia. Zsanett – ahogy fogalmaz – sokat szenvedett a cipőkötéssel, a nadrággombolással és a póló felvételével, de “most már minden megy”. Illetve… melltartót ki-be csatolni nem tud, de ma már egyszerűen leveszi bekapcsolva.

Olykor látom, hogy az embereknek rosszulesik, ha visszautasítom a segítséget, mondjuk a boltban. Látják, hogy nekem nem egy perc beletenni a zöldséget a zacskóba, mint a többieknek, hanem kettő vagy három, de büszkén jövök ki a boltból, hogy megcsináltam. A szüleim is így neveltek. Ha valami nem sikerült, otthagytak a szobában, hogy megtanuljam egyedül is. És ez most előny számomra, hiszen nem lesznek ott velem mindig.

"Egy Rió… az azért jó!" – Adámi Zsanett úszó, aki miatt kidobták a válságtervet a gimnáziumban

Az első, ami feltűnik, hogy istenem, de szép ez a lány! Csak a második az, hogy kerekesszékben ül, és hogy a betegsége minden végtagját érinti. Adámi Zsanett az édesapjával érkezik – különös szimbiózis ez. Hiszen egy kamaszlányról van szó, aki bizonyára lassanként igyekezne függetlenedni. "Menj csak nyugodtan" – int szemével az apjának, amikor elkezdjük a beszélgetést.

A parasportolók feltűnően sokszor mondanak olimpiát paralimpia helyett. “Nem szeretem megkülönböztetni – magyarázza Zsanett. – Ez nekünk olimpia, a verseny ugyanúgy és ugyanott zajlik, csak két héttel később.”

“Az eredménnyel, amivel Mark Spitz annak idején olimpiát nyert, már nem lenne bajnok paralimpián.”

“Szóval elég jók vagyunk. Én mondjuk, közelében sem vagyok annak, amit az épek 50 vagy 100 háton úsznak, de Tóth Tamás vagy Sors Tamás igen.”

Zsanett realista az esélyeit illetően. Hiszen olyan ellenfelei vannak, akik mozgásképességben egyszerűen jobbak. “Én tolószékben ülök, a szárazföldön sem tudok olyan jól mozogni, mint sok sporttársam, nemhogy a vízben. A lábam befelé fordul, hátúszásnál nem tudom kinyújtani, visszafogja a vizet. Miközben van olyan a mezőnyben, aki tud járni. Hát igen. Az épeknél a doppingolás van, nálunk meg ilyen előnyök… Úgyhogy éremre nem gondolok, de egy hatodik helynek nagyon tudnék örülni!”

A magánélet pedig? Az csak ezután jöhet: “Nincs barátom, és még nem is volt komolyabb, de nyitott vagyok. Persze inkább majd az olimpia után!”

Exit mobile version