A 10 legnagyobb beauty hiba, amit csak elkövethetsz

Benecz Judit | 2017. Május 16.
Az aktuális trendszínek jönnek-mennek a szépségiparban, de egy dolog szinte mindannyiunknál állandó, vagy mondhatjuk úgy is, berögzült. Ez pedig a

Az aktuális trendszínek jönnek-mennek a szépségiparban, de egy dolog szinte mindannyiunknál állandó, vagy mondhatjuk úgy is, berögzült. Ez pedig a sminkelés módja.

Megtanultuk vagy megtanították, esetleg csak ránk ragadt néhány ügyes fogás az évek alatt és aszerint tesszük fel az alapozót, a szemsminket, használjuk a pirosítót vagy a rúzst minden nap. Mindeközben pedig elkövethetünk egy halom hibát, ami talán fel sem tűnik, hiszen mindig is így csináltuk.

Összegyűjtöttük az örök klasszikusokat, amelyek közül elég sanszos, hogy egyet-kettőt mindenki elkövetett már a sminkelés során. Ha pedig a reggeli rutinodból is ráismersz néhány fogásra, ideje kiiktatni őket minél előbb.

1. Kihagyni az arckrémet az alapozó alól

Kezdjük is az elejéről. Ébredés, arctisztítás és sminkelés? Neem! Egy fontos lépést még véletlenül se hagyjunk ki, mégpedig a megfelelő hidratálókrém használatát. Egy alapozóban messze nincs meg annyi és olyan ápoló összetevő, amelyre bőrünknek szüksége van, a termékek helyes megválasztásával pedig attól sem kell félnünk, hogy csillogni fog az arcunk a sok kencétől. Ha ilyen előfordul, inkább vizsgáljuk meg, biztosan illik-e arcbőrünk típusához a használt krém és alapozó, hisz könnyen lehet, hogy azokat nem választottuk ki megfelelően. Egy kis mattító púder pedig mindenképp csodákat tehet.

2. Kezünkön tesztelgetni egy új alapozót

Bár mindenkinek van kedvenc alapozója amitől nem szívesen tágít, néha mégiscsak feltör bennünk a vágy, hogy kipróbáljunk valamilyen újdonságot. Csakhogy ilyenkor mi történik? Ott találjuk magunkat a drogériák sminkes polcai előtt, ahol még véletlenül sincs természetes fény és így tapicskoljuk lázasan az árnyalatokat kézfejünkre, csuklónkra, hogy ráleljünk az igazira. Csakhogy egyik említett testrész sem képezik arcunk részét.

A helyes megoldás ennél kétségtelenül macerásabb, de utána hetekig, napi szinten fogjuk használni a megvásárolt alapozót, akkor pedig egy kis kényelmetlenség beleférhet. A jó döntés ugyanis az, ha a kiválasztott színből, plusz az egyel világosabb illetve sötétebb árnyalatokból az áll vonalához teszünk fel egy keveset, egymás mellé. Majd szépen kisétálunk az üzletből és megcsodáljuk az eredményt rendes nappali fényben az előre bekészített zsebtükrünkkel. Így már tényleg látni fogjuk, melyik a mi árnyalatunk, amiért csak vissza kell menni, hogy kifizessük.

3. Helytelenül felkenni az alapozót

Ha túl vagyunk a tökéletes árnyalat megvásárlásán, még mindig elcsúszhatunk ezzel a fránya alapozóval egy ponton – sőt, igazából egy egész hosszú vonalon ha úgy jobban tetszik, ami nem más mint az állunk. Míg ugyanis afelett ezerrel dolgozunk rajta, hogy tökélyre árnyaljuk a színt, az áll alatti részre, nyakunkra már nem fordítunk akkora figyelmet. Így születhetnek meg a maszkszerű, eldolgozás nélküli sminkek, amelyek kifejezetten viccesek tudnak lenni, ha nem épp magunkon látjuk.

4. A szempillaspirál felesleges tunkolása

Fogytán van a szempillaspirál és már alig van festék a kefén mikor kihúzod? Akkor vegyél újat, de ne pumpálgasd szegényt, mert ettől csak hamarabb beszárad, ilyenkor ugyanis még több levegő jut a tubusba. Inkább menj végig többször pilláidon ha dúsabb, hosszabb eredményt szeretnél és legyél türelmes. A felesleges tunkolás úgyis csak fordítva sül el.

5. Ruhánkhoz illeszteni szemsminkünket

Ahogyan ma már nem divat a kiegészítőket és ruhánkat színben mindenáron egymáshoz illeszteni, úgy a szemsminkünknél is felesleges, hogy visszaköszönjön öltözékünk meghatározó árnyalata. Válasszunk inkább komplementer színeket és még véletlenül se hagyjuk figyelmen kívül hajunk, bőrünk és főként szemünk színét.

Ez utóbbi ragyogását például remekül ki tudjuk emelni, ha a színkör ellentétes oldaláról választunk árnyalatokat. A zöld szemek jól illenek a rezes, bronzos árnyalatok, míg a kék szeműeknek a barnákat, narancsokat érdemes kipróbálniuk. A barna szemekhez a hűvösebb árnyalatok, illetve a tópszín is nagyon jól passzol.

6. Szájkontúrceruzát csak kontúrozásra használni

Bizony, ezt a kis hamist másra is érdemes használni, mint amit a neve sugall. Szánk külső vonalának precíz megrajzolását követően ugyanis nem árt, ha a ceruzával ajkaink teljes felületén is átmegyünk. Ettől ugyanis a rúzs és a kontúrceruza sokkal kevésbé üt majd el egymástól, természetesebb lesz az összhatás, ráadásul rúzsunk is jóval tartósabb lesz. Következő lépésben pedig trükközhetünk azzal, hogyan visszük fel a kontúrceruzát ajkainkra, például az ombre szájsmink vagy más olyan megoldás esetén, amellyel optikailag teltebbé varázsolhatjuk ajkainkat.

7. Elmarad a korrektor fixálása

A hibátlan arcbőr kiváltság, ami ha nem adatott meg, szerencsére sokat tehetünk, hogy elérjük. A sminkelésnél erre szolgálnak a korrektorok, amelyek ügyesen képesek eltüntetni a szem alatti karikákat, sötét foltokat és persze a az arcbőr kisebb piros foltjait, a pattikat. Bárhol is alkalmazzuk a korrektorokat, a megfelelő eldolgozásukon felül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy finoman púderrel fixáljuk az eredményt.

Gondolunk itt elsősorban a szem környékére, míg ugyanis az arcunkon úgy általában gondoskodunk a smink fixálásáról, a szem alatti rész esetén erről könnyen megfeledkezhetünk. Ez okozhatja aztán azt, hogy sminkünk “lefolyik”, összecsomósodik és csúnyán beleül nemlétező szarkalábainkba.

8. Ráfújni az ecsetre

Ha túl sok festéket vesz fel az ecset, szinte adja magát a helyzet, hogy lefújjuk róla a felesleget. Hiszen por. Ezzel tudunk azonban a lehető legtöbbet ártani, hiszen szánkból nem csak a levegő távozik, de jó pár icipici nyálcsepp és azzal együtt baci vagy épp vírus is, amiket aztán a következő lendülettel már viszünk is fel arcunkra. Gondoljunk bele, ha mindezt egy jó kis náthás szezonban tesszük. Helyette inkább finoman ütögessük meg ecsetünket, hogy lehulljon róla a felesleg, vagy tiszta kézfejünkön húzzuk végig, hogy arra tapadjon rá arcunk helyett az első adag festék.

 

9. Ritka ecsettisztítás

Sajnos elég elterjedt hiba, hogy míg az arcápolási rutinunkba 6-8 lépést is beleteszünk, az ecsetek, applikátorok, sminkes szivacsok esetén azt az egyet is elfelejtjük, amit kellene, jelesül a rendszeres tisztítást. Pedig azokat legalább heti egyszer érdemes alaposan áttisztítani, de van, amit minden használat után sem árt, például a tusecsetet. Beszerezhetünk ehhez spéci szilikon ecsettisztító eszközöket, folyadékokat, samponokat mindenféle kiszerelésben és árkategóriában, a lényeg a rendszeresség és az alapossá.

10. Sminkkel a fejünkön elaludni

A legrosszabbat hagytuk a végére, amire tényleg nem lehet más indokunk, mint a lustaság. Még a legvadabb, hajnalig tartó partizást követően is legyen annyi erőnk, hogy lemossuk a sminkünket, máskülönben az első sorból figyelhetjük, amint kijönnek a pattik, megsokasodnak a mitesszerek. Ha pedig rendszeresen elmismásoljuk az alapos arctisztítást, a bőr öregedésén is lendítünk egy keveset, csak sajnos nem a jó irányba.

Exit mobile version