A firkák ereje – így válik luxus mintává az unaloműző rajzolgatás

Benecz Judit | 2017. Június 06.
Mindannyiunkkal előfordul, hogy nyolcasokat, S betűket rajzolgatunk a papír szélére miközben telefonálunk, geometrikus mintákkal dekoráljuk az újság szélét, míg várakozunk vagy csak simán unatkozunk.

A kreatívabbak ennél is tovább mennek, rajzokat, szkeccseket készítenek, hobbiból graffitis feliratokkal dekorálnak mindent, amit csak lehet, hogy önkifejezési vágyukat kielégítsék és egyúttal közszemlére tegyék gondolataikat, érzéseiket.

A divat világa is felfigyelt erre a fiatalos, lázadó szemléletre és a firkákba oltott agymenéseket lelkesen keblére is emelte. Sorra jönnek ki az elismert művészekkel közös kapszulakollekciók, amik mellett az üres vászonként funkcionáló designer ruhák és kiegészítők is várják, hogy leendő tulajdonosuk kedvére kidekorálják őket.

Reebok X Vetements Instapump Fury

A ’80-as évek Amerikájában Jean-Michel Basquiat volt az, akinek karrierje az utcai falfirkáktól a világraszóló hírnévig ívelt. A neo-expresszionistának kikiáltott művész nemrég még az Urban Decay-t is megihlette és a fiatalon elhuny Basquiat leghíresebb képeivel dekorált sminkkollekciót dobott piacra.

A mostani grafikusok és művészek közül Wes Lang az egyik nagy arc, akivel Kanye West már 2013-ban együtt dolgozott, amikor Yeezus turnéjához az ő rajzai közül vásárolt meg párat, hogy azokkal dekorálja a rajongóknak szánt pólókat, amelyek aztán gyorsan gyűjtői darabokká is váltak. Lang még múlt évben a Vans számára is tervezett pár sportcipőt egy röpke közös kollekció erejéig.

weslangkanye1

Kanye West X Wes Lang

kanye-west-yeezus-wes-lang

Kanye West X Wes Lang

weslangvans3

Vans X Wes Lang

weslangvans2

Vans X Wes Lang

weslangvans1

Vans X Wes Lang

A fiatal generáció körében a ruhák és kiegészítők egyediesítése roppant népszerű, a kitűzők, a feliratos pólók és egyedi színekkel rendelhető sportcipők sorába pedig tökéletesen passzolnak az összefirkálható cuccok. A graffitimánia 2-3 éve kezdett ismét felbukkanni a ’80-as évek stílusából inspirálódó trendeknek köszönhetően és azóta is, köszöni szépen, jól érzi magát az ifjak ruhatárában.

marcjacobs

Marc Jacobs

urbanoutfitters

Urban Outfitters

zaragraffiti

Zara

gucci

Gucci

giamba

Giamba

balenciaga

Balenciaga

save-my-bag

Save my bag

A high end márkák közül a Maison Margiela és Raf Simons nevéhez köthető a legnagyobb lelkesedés a firkák és graffitik iránt, de ne feledkezzünk meg a Louis Vuittonról sem, ami még 2001-ben jelentette meg a Stephen Sprouse közreműködésével feliratozott kollekcióját.

Raf Simons a 2015-ös őszi-téli férfiruha kollekciójának jó pár darabját dekorálta ily módon, a Maison Margiela pedig ennél is régebben kezdett bele a rajzolgatásban. 2002 környékén a divatház felvásárolt néhány vintage GAT sneakert, ami nem volt más, mint a Német Hadsereg ’70-es évekbeli tornacipője katonái számára, amiket a Puma vagy az Adidas gyártott – ezt nem tudni pontosan. A cipőket aztán Margiela egy gyors sorszámozás után körbeadta munkatársai számára, hogy azokra írjanak, rajzoljanak valamit kedvük szerint. Az így elkészült egyedi darabokat végül eladták, mára pedig vagyonokat érő ritkaságnak számítanak, amik elvétve bukkannak csak fel árveréseken is.

rafsimons2015fwm3

Raf Simons 2015 FW

rafsimons2015fwm2

Raf Simons 2015 FW

rafsimons2015fwm
margiela-sneakers-02

Maison Margiela sneaker

margiela-sneakers-01

Maison Margiela sneaker

Louis Vuitton Tribute to Stephen Sprouse - Cocktail Party

Louis Vuitton 2001

louisvuitton

Louis Vuitton

A Maison Margielának nem ez volt az egyetlen ilyen dobása. 2013-ban a 22 Replica Low sportcipőjéből egy kidekorált változatot dobott piacra, most pedig megjelent ugyanennek a lábbelinek a legújabb változata, ami az önkifejezési lehetőségének luxus minőségű fehér vásznát jelenti.

A sneaker ugyanis szűz fehér anyagból érkezik, amit a hozzácsomagolt spéci tollal aztán a gazdája olyanra dekorál, amilyenre neki tetszik. Hogy ne korlátozzák az alkotói szabadságot, a Leave a Message cipő felsőrésze olyan műbőrből készült, ami tökéletesen imitálja a papír tapintását és kinézetét.

maison-margiela-scribble-leave-message

Maison Margiela 2017

margielasneaker

Maison Margiela 2013

A lehetőség tehát adott mindenki számára, hogy megtalálja a saját gondolatait leginkább kifejező díszítésű ruhákat és kiegészítőket, de nem feledjük. Az igazi művészek azok, akik maguk öntik formába, ami lelkükben és fejükben lakozik, ehhez pedig bármilyen farmerdzseki vagy fehér póló megteszi, csupán egy megfelelő toll szükségeltetik hozzá.

Mentés

Mentés

Exit mobile version