Mit keresnek női modellek a férfi divatbemutatókon?

Benecz Judit | 2017. Szeptember 23.
Jól összekuszálták a női és férfi divatbemutatókat a tervezők, de nem véletlenül. Ha továbbra is fenn akarják tartani a divathetek hagyományát, átgondoltabban kell szórniuk a pénzt a puccos rendezvényekre. Ezzel pedig együtt jár az is, hogy szakítanak a divatbemutatók gender-specifikus becsípődésével és ízlésesen ömlesztve kínálják fel az újdonságokat.

Egy jó évtizede még szinte elképzelhetetlen volt, hogy a férfi ruházati vonalak divatbemutatóin a női kollekciókból is villantsanak párat a divatházak. Hiszen miért érdekelné a pasikat a legújabb szoknyadivat? Ráadásul úgy tűnt, az éves körforgás, a szezononkénti bemutatók rendszere tökéletesen kielégítik a vásárlói vágyakat.

Nos, a helyzet az, hogy ha a férfiakét nem is, a divatlapok figyelmét annál inkább leköti a rendszeresen újdonságcsepegtetés a női kollekciókkal kapcsolatban (ami még mindig jóval nagyobb piacot jelent, mint a férfiruházat). A közösségi média életünket lefedő korában ráadásul édeskevés az évenkénti kétszeri nagy kollekciók bemutatása, a folyamatosan újdonságra vágyó divatimádók figyelmét (és hitelkeretét) pedig éven át le kell foglalni valamivel.

De vannak ennél lágyabb összetevői is a dolognak.

Dsquared2 divatbemutató – Milánói Férfi Divathét, 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)

Puha oldal

Avittas gondolat azt hinni, modell csak a tökéletesen szép, magas, sudár lányokból lehet. Egyre népszerűbbek az androgün modellek, a fiús lányok, a lányos fiúk, akikről sokszor valóban nehéz eldönteni, hová is tartoznak és manapság már az sem nagy meglepetés, ha férfiak mutatják be a női kollekciókat és fordítva. Ez az összekuszálódott kifutói világ jól tükrözi a genderelmélet körüli zsizsgés felerősödését: a fiatalok körében egyre népszerűbb az a nézet, miszerint nemi identitásunkat, szexuális irányultságunkat nem biológiai nemünk határozza meg, sokkal inkább az, minek érezzük magukat, miként akarjuk élni életünket – és az sem baj, ha ez időnként változik.

Kenzo divatbemutató – Párizsi Férfi Divathét, 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)

Az amerikai Vogue augusztusi címlapja tökéletes mintapéldája mindennek: Gigi Hadid, korunk egyik legnépszerűbb és legszexibbnek ítélt modellje és barátja, Zayn Malik énekes, akiért tinilányok hada szállna ringbe, briliánsan egyensúlyoztak vizuálisan a nőies és férfias jelzők között. Zayn szexi borostája pávatoll mintás vagy épp strasszkővel kirakott ruhát kapott, míg Gigi maszkulin öltözéket húzva bújt kedveséhez.

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

De nem is kell a szociológia síkjára terelni a dolgokat, elég, ha csak kinézünk az utcára: ott sem külön járdán sétálgatnak a nők és a férfiak (legalábbis jó esetben), akkor miért ne lehetne a kifutók világában is együtt kezelni a két nem számára bemutatandó kollekciókat?

Kemény oldal

A nemek közti határok elmosódása persze roppant kedvező a divattervezők számára: elég egy márka arculatot, koncepciót kialakítani, majd azt átültetni mindkét kollekcióba, ahelyett, hogy külön agyalnának azon, mi legyen a trend a nők és a férfiak számára. Minderre pedig a vásárlók is nyitottak, akik ha úgy látják, egy márka összképe olyan, ami beilleszthető saját identitásukba, akkor jöhet minden, mindegy, hogy épp melyik kollekcióba tartozik, majd ők eldöntik viselni fogják-e vagy sem.

Dolce andGabbana divatbemutató – Milánói Férfi Divathét, 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)

Szerepet játszanak persze a piszkos anyagiak is abban, miért látni egyre több női modellt a férfi divathetek eseményein. Egy divatbemutató őrült összegekbe kerül, amit a legnagyobbaknak is keményen bele kell kalkulálniuk az éves büdzsébe, ezek a bemutatók pedig kiváló plusz lehetőséget kínálnak a női pre-fall kollekciók vagy kisebb, a szezonok közötti időre tervezett ruhák bemutatására, amelyek könnyen lehet, hogy máskülönben nem kapnának kellő médiavisszhangot.

Így ha már egyszer leszerveznek egy show-t, miért is ne hoznák ki belőle a maximumot és mutatnának be minden újdonságot, amijük épp van? Hogy épp “Férfi” név alatt fut? Na bumm! A ready-to-wear (készruha) bemutatókon is látni épp elég darabot, amelyek lazán egy haute couture kollekcióba is beférnének, mégsem panaszkodik senki sem. Vásárlóiknak pedig úgyis az a legnagyobb baja, hogy sokszor hónapokat kell várniuk, mire a tavaszi/nyár vagy őszi/téli vezető kollekciókból kézhez kaphatják a kiszemelt darabokat. Így legalább biztosabban értesülnek arról, ha valami újdonság jelenik meg kedvenc tervezőiktől.

Dsquared2 divatbemutató – Milánói Férfi Divathét, 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)

Mentés

Exit mobile version