Angelina Jolie szövegkiemelővel festette be haját

Benecz Judit | 2018. Március 23.
Mielőtt nagycsaládos anya és hollywoodi díva lett, csinált néhány őrültséget, az már biztos.

Köztük azt, hogy fiatalabb korában gyakorta szőkíttette ki, majd festette be tincseit színes szövegkiemelőkkel, hogy némi dögös, lázadó stílust vigyen megjelenésébe. Mindezt az amerikai InStyle-nak árulta el, a spéci technika pedig teljesen kézenfekvő volt, hiszen akkoriban még nem voltak olyan merész színű ideiglenes hajfestékek, mint manapság.

No, de az vesse rá az első követ, aki sohasem próbálta még hibajavítóval kifesteni a körmét tinikorában – és nő. Hiába, lázadó kamaszként sok őrültséget elkövetünk, hogy aztán felnőve már csak mosolyogva fogjuk fejünket, ha csemeténk is hasonló dolgokra készül.

Nézd meg, milyen volt Angelina Jolie régmúlt, lázadó korában:

Angelina Jolie

Angelina Jolie tüsis frizurával 1997-ben (Fotó: Getty Images)

angelina_jolie

Angelina Jolie 1999-ben a vörös hajszínnel is bepróbálkozott (Fotó: Getty Images)

angelina_jolie_3

Oscar-díjas démoni csábítóként, 2000-ből (Fotó: Getty Images)

NEW YORK NATIONAL BOARD OF REVIEW AWARDS 2000

George Wipple társaságában 2000-ben (Fotó: Getty Images)

Angelina Jolie Billy Bob Thornton

A nagy szerelemmel, Billy Bob Thorntonnal 2000-ben (Fotó: Getty Images)

Lara Croft: Tomb Raider

Angelina Jolie a Lara Croft: Tomb Raider premierjén szexi tetkót is villantott - 2001 (Fotó: Getty Images)

Exit mobile version