2018 legrondább cipőtrendje megérkezett!

Shine | 2018. Június 01.
A patacipők új generációs változatai kíméletlen támadásba kezdtek.

Év elején még csak poénkodtak rajta, hogy a lábujjas cipők lesznek a ronda cipők (ugly shoes) legjei, amit simán szerencsétlen Balenciaga divatház nyakába varrtak volna, gondolván, hogy a platform Crocs klumpák után már csak ezek maradtak, amik a szépség szó definíciójának szöges ellentétét képezhetik.

Fotó: instagram.com/crimesagainstshoemanity

Mit mondjunk, a vádnak azért volt némi alapja, hiszen kreatív igazgatója, Demna Gvasalia imádja a népet pár hetente valamilyen túlárazott agymenéssel riogatni. Ilyen volt a takonyzöld szemeteszsáking, a gumiabroncsszoknya vagy a 600 ezres ikeás táskája is.

Mégis, az elkövetők listájára még most sem került fel a divatház, a Vibram sportcipőkre hajazó designer jeticipők máig nem jelentek meg, nem úgy más változatai a témának.

A Margiela divatház már 1988-ban bemutatta Tabi cipőinek első változatait, megjelenésük elméletben a több száz éves múltra visszatekintő japán lábujjas zokniviseleten alapul, amiből egyébként komplett japán cipőirányzat, a jika-tabi is kialakult a 20. században, ez pedig szintén szolgálhatott anno némi ötletmagként Martin Margielának. A gyakorlatban azonban mégis inkább a párosujjú patások lábfejét juttatják eszünkbe ezek a lábbelik.

A Tabiból az elmúlt évtizedekben jelentek már meg balerinák és sportcipők is, és ne gondoljuk, hogy csak a nőket fertőzte az ízlésficam, férfiaknak szánt modellek is piacra kerültek belőle.   

Ettől még persze egy szűk réteg perverz hobbija is maradhatna a lábujjas cipő, ha nem lennének divattervezők. De vannak, és ők most azt próbálják feszülten „divatdiktálni”, hogy ezek a fazonok igenis menők, a fast fashion márkák pedig vehetnék már végre a lapot, hogy tömegek hódolhassanak a hóbortnak.

Szerencsére dizájner körökben nagyobb az adaptációs hajlam, a Céline például már 2013-ban rálépett az útra, mikor piacra dobott egy bézs magassarkút, aminek felső részét lakkozott körmű lábujjakkal dekorálta. Jó darabig úgy tűnt azonban, hogy Trompe L’oeil névre keresztelt förmedvény megmarad marketingeszköznek, amivel az adott kollekcióra terelhető a figyelem, mígnem jött 2018 és a lábujjas cipők új variációi.

 

celine Trompe L’oeil cipo

A Céline Trompe L’oeil magassarkúja a 2013 tavaszi kollekcióból (Fotó: therealreal.com)

celine Trompe L’oeil cipo2

A Céline Trompe L’oeil magassarkúja a 2013 tavaszi kollekcióból (Fotó: therealreal.com)

Mint azt már mi is megénekeltük, a Céline és az Y/Project versenybe szállt az aranyért ugly shoes fronton, de míg az előbbi a lábak nagyujját takarta le, az utóbbi inverz módon a többi lábujjacskát.

És ez mind nem volt elég, a szandálszörnyek mellé felsorakoztak a Margiela Tabik legújabb változatai is: John Galliano törpesarkú klumpaként álmodta meg őket, mindenki legnagyobb… ööö… örömére.

mm6 margiela tabi klumpa1

MM6 Margiela Tabi törpesarkú bőrklumpa Fotó: farfetch.com

mm6 margiela tabi klumpa2

MM6 Margiela Tabi törpesarkú bőrklumpa Fotó: farfetch.com

 

A hangos felszisszenés a lábbelik láttán azonban elnyomott egy csendes a-hát, ami a Vetements tervezőasztala mögül jött. Demna Gvasalia ugyanis „másik divatháza” felől rárepült a témára és a 2018-as őszi kollekcióba erősen plágiumgyanús variációkat mutatott be.

És végül itt vannak a legújabb gyöngyszemek Jonathan Andersontól, a Loewe dizájnerétől, aki a divatház 2019-es Resort darabjai tervezésekor érezte úgy, hogy csakis lábujjformázott cipőkkel lesz teljes a kollekció. Így született meg a zárt bőrszandál, amely roppant precíz módon láttatja egy felékszerezett lábfej minden kis részletét, valamint a vászon belebújós cipő, aminél a lábujjkörmök még hetyke francia manikűrt is kaptak.

loewe labujjas slipon cipo 2019 resort

Loewe Resort 2019 - Fotó: instagram.com/jonathan.anderson

loewe labujjas szandal 2019 resort

Loewe Resort 2019 - Fotó: instagram.com/jonathan.anderson

Így hát nincs más hátra, jó lesz, ha szoktatjuk magunkat a gondolathoz, hogy a minimum lábujjmintás, ha nem lábujjas cipők és szandálok hamarosan bármelyik fast fashion üzlet polcain felbukkanhatnak. De csigavér, akkor is gyorsan eltűnnek onnan, ha nem vesszük meg őket.

Exit mobile version