Ő lett a Chanel első, nyíltan transznemű modellje

nlc | 2019. Augusztus 30.
Hosszú utat tett meg Theodora Quinlivan.

A Chanel divatház bejelentette, kozmetikumai új reklámarcának nem mást választottak, mint Theodora „Teddy” Quinlivant, aki ezzel az első transzenmű modell lett a divatház történetében. Igaz, dolgoztak már vele korábban is divatbemutatókon, akkoriban Theodora még nem állt rá készen, hogy nyíltan vállalja másságát. 

Mint arról Instagram-posztjában is írt, keserves gyerekkort, szülői bántalmazást, zaklatást, fenyegetéseket tudhat háta mögött amiatt, mert nem passzolt bele a tőle elvárt képbe, szerepbe. „Az egész életem küzdelem volt” – írta. Hozzátette még ezt is: „…amikor felvállaltam önmagamat, tisztában voltam azzal, hogy néhány márkával véget ér a közös munkám, azt hittem, sosem lesz lehetőségem újra az ikonikus Chanel divatházzal dolgozni.”

A Chanel Beauty első nyíltan transznemű modellje, Theodora Quinlivan (Fotó: Rosdiana Ciaravolo/Getty Images)

Úgy tűnik, Theodora tévedett, és élete végül szerencsés és remélhetően boldog szakaszához érkezett, munkáját tekintve legalábbis egy felkérés a Chanel Beautytól mindenképp nagy dolog. Transznemű modellekkel reklámozni a szépségiparban ugyanis nem túl jellemző. Őt megelőzően Andreja Pejic volt az, aki a Make Up Forever reklámarca lehetett,  Lea T a Redkennek, Ines Rau a Balmain Hairnek modellkedett, Valentina Sampaio pedig a L’Oréallal dolgozott már együtt, mostanság pedig a Victoria’s Secret kérte fel, hogy álljon be angyalai sorába.

 
Kapcsolódó cikkekTörlésSzerkesztés
Exit mobile version