Fekete fogak és kitépett hajak – szépségtrendek a múltból

Bizarr vagy egyszerűen csak fájdalmas módszereknek sosem voltak híján az emberek, ha arról volt szó, hogy szebbé, vonzóbbá, előkelőbbé tegyék megjelenésüket. Ha kellett, eltorzították fejformájukat, kitépdesték hajukat, vagy addig ecsetelgették fogaikat, míg azok koromfeketék nem lettek. Ma már mindezek a szokások talán nevetségesnek hatnak, pedig némelyik nem volt olyan nagyon régen, és bizony nagy kérdés, mit fognak majd mondani rólunk a jövő nemzedékei, amikor a most népszerű implantátumokra, zsírleszívásra vagy idegbénító botoxinjekciókra terelődik a téma.

Fejtorzítás és fogékszerek

Az ősi maja civilizáció első számú divatikonja Hun Hunahpu, a kukoricaisten volt, aki, mint legfőbb gabonájuk istene, életük számos területe felett őrködött. Krisztus előtt 1000 környékéről származnak az első ásatási leletek, melyek tanúsága szerint a maják a kukoricafej formájában látták meg a módot, hogy maguk is hasonlítsanak istenükre, akit szintén előszeretettel ábrázoltak hosszúkás fejformával. Hogy ezt elérjék, a kisbabák fejét már születésük után nem sokkal deszkák közé szíjazták, amelytől az hátrafelé csúcsosodó, hosszúkás formát vett fel. 

A szerencsések, akik mindezt túlélték, és megérték, hogy kinőjenek a csontfogaik, újabb beavatkozás elé néztek – már persze akkor, ha társadalmi helyzetüknél fogva megengedhették maguknak. A maják ugyanis szívesen díszítették fogaikat drágakövekkel, féldrágakövekkel, és nagy mázlijuk, hogy behatóan ismerték a hallucinogén drogokat, ugyanis a jáde, pirit, hematit vagy türkiz kövek felhelyezéséhez lyukakat fúrtak fogaikba, és azokba helyezték őket.

Fogfeketítés

Japánban és több más ázsiai országban hosszú évszázadokon keresztül hagyomány volt az ohaguro, vagyis a fogak mesterséges befeketítése, az ugyanis a tehetősséget, a szexuális érettséget mutatta, ami a férjes asszonyokra volt leginkább jellemző, de férfiak között sem volt ritka az alkalmazása. A fekete fogaknak abban is szerepük volt, hogy a hölgyek arckifejezését elrejtsék, hasonlóan ahhoz, ahogyan a kezüket vagy egy legyezőt használva eltakarták a szájukat is, hogy érzéseik rejtve maradjanak. A társadalmi státusz eme szembeötlő (és mai szemmel meglehetősen visszataszító) jelét egy vasalapú, fahéj és más fűszerek hozzáadásával készült folyadékkal érték el, amellyel rendszeresen ecsetelték fogsorukat, hogy az egybefüggő, ébenfekete színt kapjon.

A szépségápolási szokás Japánban egészen az 1800-as évek második feléig tartotta magát, amikor maga a császárné volt az, aki rebellis módon hófehér fogsorral lépett a nyilvánosság elé. A trendformáló eseményre 1873-ban került sor, elsődleges célja az volt, hogy a zárt japán társadalom nyisson a nyugat felé. A Meidzsi-kori modernizáció konkrétan megtiltotta a hölgyeknek a fogfeketítést, akik látván, hogy császárnéjuk is fejet hajt az előírás előtt, felvették a nyugati szokás szerinti fogszépítést. Az áttérés olyan jól sikerült, hogy az 1910-es évekre már csak elvétve akadt olyan, aki ragaszkodott a hagyományos szépségideálhoz.

Szemöldökpótlás

Tévedés, ha azt hiszed, hogy Frida Kahlo hozta divatba az unibrow-t, vagyis az egybeszemöldököt, aminél az orr fölötti részen, középen is szemöldökszőr ékeskedett. Az ugyanis már évszázadokkal korábban is népszerű szépségtrend volt, és hát hol másutt, mint az ókori Görögországban.

Az európai kultúra bölcsőjében az intelligencia és a szépség – szó szerint – páratlan megtestesítője volt a dús, egybefüggő szemöldök, ami ha nem adatott meg természetesen, hát kipótolták némi sminkkel és pótszőrrel. Kormot és más, természetes színezőanyagokat előszeretettel használtak szemöldökfestékként, ha pedig mindez nem nyújtott kellően természetes hatást, kecskeszőrrel toldották meg szépségüket. 

via GIPHY

Előkelően kéklő erek

A francia forradalom előtti dicső korban, mely éltette és naggyá tette a divat- és szépséghóbortokat, a francia nők nemcsak arcukat, dekoltázsukat sminkelték, de karjaik látványára is kiemelt figyelmet fordítottak. A nemesek hófehér bőrét ugyanis a legszebbé a kéklő erek tették (már a gyémánt karkötő mellett), amelyektől az még áttetszőbbnek, légiesebbnek tűnt. A gond csak azzal volt, hogy az ereknek kevés esélyük volt, hogy látszódjanak a vastagon fehérre púderezett bőrön, Marie Antoinette és elit csapata azonban erre is talált megoldást: némi kék festékkel ereket rajzoltattak maguknak. Kerültek vonalkák a karokra és a dekoltázsra is, akinek pedig mindez nem volt elég, még attól sem riadt el, hogy piócákat rakasson magára, hogy azok áldozatos munkájának köszönhetően még jobban látszódjanak az erei.

A magas homlok hatalma

A középkorban a hosszúkás, ovális arc igazi szépségideál volt, a homlok gyönyörű, erotikus testrésznek számított a maga csupaszságában. A 11. század második felétől egészen a 15. század végéig tartotta magát a szépségtrend, mely a tisztaság eszméjével összefüggésben a természetes, tiszta arcbőrt éltette – és amit az előkelő körökben legalább annyi smink hozzáadásával értek el, mint manapság a no makeup sminkeket. A homlok hangsúlyozásához a teljes szőrtelenítéstől sem riadtak vissza: a szemöldökből csak egy egészen vékonyka vonalat hagytak, nem volt ritka, hogy a szempilláikat is kitépkedték, azért pedig, hogy homlokuk magasabb legyen, pár centis sávban örömmel távolították el hajszálaikat is.