1924-ben magyar-német-angol szakos tanári diplomát szerzett a Budapesti egyetemen. Hosszabb-rövidebb időt Párizsban, Londonban és Olaszországban töltött. Tanított, s 1933-tól a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnöke volt. Az 1934-ben megjelent Magyar irodalomtörténettel országos hírnevet szerzett. 1935-ben és 1937-ben baumgarten-díjat kapott. 1941-ben megírta A világirodalom története című munkáját. Ettől az időszaktól kezdve alkotói tere egyre szűkült. Magyar Irodalomtörténetét betiltották, de a Magyar Csillag, az Ezüstkor, a Magyar Nemzet és az Új idők még közölték írásait. A fasizmus áldozata lett. – A modern polgári esszéírás egyik legjobb magyar képviselőjeként tanulmányait filológiai felkészültség és rendkívüli elemzőkészség jellemzi. Irodalomtörténeti munkái ma is forrásértékű művek. Regényeiben – A Pendragon-legenda, az Utas és holdvilág, A királyné nyaklánca – a kalandregényt és a kultúrtörténetet ötvözte össze. Fanyar humorú novellái ma is olvasottak. Sokat fordított. Száz vers című antológiája görög, latin, angol, amerikai, német, francia, olasz költők verseinek eredeti szövegét és magyar fordítását tartalmazza.