Liszt Ferenc

Csodagyerekként indult, már 9 éves korában hangversenyt adott. Magánúton tanult, mert a párizsi konzervatóriumba nem vették fel, külföldi lévén. Hangversenykörútjait (Anglia, Franciaország, Svájc) mindenütt siker kísérte. 1835-1839 között bejárta Svájcot és Olaszországot. Ezután Oroszországban is vendégszerepelt. Az 1840-es években a weimari udvari színház karmestere lett. Zeneszerzői stílusa lehiggadt, kevesebb gondot fordított a külső csillogásra és megteremtette az egyetlen témából kibontakozó szimfonikus költemény műfaját.

Mint pedagógus, a világ minden részéről érkező tanítványait a zongorajáték újfajta technikájával ismertette meg. Élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között megosztva töltötte. 1865-ben Pesten a Nemzeti Zenede negyedszázados jubileumára írta a Szent Erzsébet legendáját, majd 1867-ben mutatták be koronázási miséjét. 1873-ban Budapesten, 50 éves művészi jubileumán adták elő először Krisztus-oratóriumát. 1875-ben kinevezték a Budapesti Zeneakadémia elnökévé. Jelentős művei még: Faust-szimfónia, Prométheusz, Dante-szimfónia, Rákóczi-induló, Haláltánc, Magyar rapszódiák, Requiem.