A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
425 évvel ezelõtt halt meg az olasz festõ, a velencei érett reneszánsz legnagyobb mestere, aki az európai festészet kiemelkedõ alakja volt, s akit századokon át Michelangelo és Raffaello mellett a festõk példaképének tekintettek.
Giorgionéval együtt festette első nagy művét, egy falkép-sorozatot a Fondaco dei Tedeschi részére. 1516-ban a Velencei Köztársaság hivatalos festője lett. 1516-30 között festette nagy oltárképeit, köztük a velencei Mária mennybemenetelét, és számos ragyogó portrét, köztük V. Károly császárról, akivel 1523-ban találkozott először. Ő 1533-ban udvari festővé, majd palotagróffá és államtanácsossá nevezte ki. 1542-től a Farneséknek is dolgozott. 1548-ban és 1550-ben részt vett a német császári államtanácsban, s számos portrét készített Augsburgban a császárról és környezetéről, őt pedig Lucas Cranach festette le. Ez időtől rendszeresen küldött festményeket a spanyol udvarnak. 1549-ben palotát vett Velencében, ahol fényűző életet folytatott. Életműve a quattrocento végétől a barokk kezdetéig ível, gazdag kolorit jellemzi. Megteremtette az ideálportré és a jellemábrázolás szintézisét, a táj s a benne elhelyezett figurák harmóniáját. Az 1530-as évek végétől fő művei: Ecce homo. Töviskoronázás, Krisztus Emmausban, Danaé Ámorral, Vénusz Ámorral. jellegzetes arcképei:
III. Pál pápa, V. Károly a mühlbergi csatában, V. Károly ülő képe, Izabella császárnő, Pietro Aretino, Ippolito Rimaldini.
Utolsó korszakában művészete manierista vonásokkal gazdagodott. Új színrendszerében szinte elveszett a testek anyagszerűsége. Ekkor keletkezett a Szépművészeti Múzeumban látható M. Trevisiani dózse képmása is.
