A Dominikai Közösség Guadalupe és Martinique szigetek között található a Karib tenger nyugati részén. A vulkáni eredetû sziget legmagasabb pontja az 1447 méter magas Morne Diablotin. A 750 négyzetkilométer területû sziget lakossága fõként banán- és kakaótermesztésbõl él.
Kolombusz Kristóf 1493. november 3-án, egy vasárnap érkezett a szigetre, amit Dominika névre keresztelt. (Domingo spanyolul annyit jelent, vasárnap, ebből ered a Dominika elnevezés.) A őslakosságot, akárcsak a Karib-tenger sok más szigetén, csaknem teljesen kiirtották. Megbízható adatok szerint 1632-ben alig 1000 őslakos élt a szigeten, és számuk a későbbi évszázadokban tovább csökkent. Jelenleg körülbelül 500 karib-indián él a területeken a számukra fenntartott rezervátumokban.
A turisták számára a sziget igazi paradicsom. Az egyik oldalon a Karib-tenger, a másikon az Atlanti óceán valószínűtlenűl kék, átlátszó vize, amelyben a szivárvány színeiben pompázó halak kergetőznek, a hófehér föveny, s a víz fölé hajló pálmafák látványa valósággal elvarázsolják az embert. Anélkül, hogy belegázolna a tenger habjaiba, hogy belefeküdne a simogató fövenybe, s alulról nézné a pálmafák levelei között átcsillanó napsütést. A látvány önmagában is megigéző. A parton pazar üdülőtelepek, éttermekkel, a medencék körül bárokkal, nagyszerű programokkal, ahol az ember feledheti a hétköznapokat, a fagyos európai telet.
De legizgalmasabbak a dominikai falvak, városok, emberek. A színes, rózsaszín, kék, zöld pálmafákkal fedett házak előtt üldögélnek az emberek, s ha szól a zene, táncra kerekednek. Táncol a fogatlan idős ember, a hajcsavarós fiatalasszony, a pucér gyermek. A diszkókban a halovány villanyégőknél, a kajla lábú székek mellett pedig szól a merengue, s nemre, korra való tekintetnél mindenki átadja magát ennek a kissé erotikus hangzású, különös karibi zenének. A váll szinte mozdulatlan, de jár a kar, a kéz, forog a csípő, a forró karibi éjszakában ritmusra mozdulnak a testek.
Ám Dominika nem csak természeti szépségeivel, különleges hangulatával bűvöli el a turistát. Az újvilág legrégibb városa, Santo Domingo, Dominika fővárosa, Kolumbusz korát idézi. Szinte hihetetlen, hogy az El Alcasar palotában ma is áll az a mennyezetes ágy, amelyben fél évezereddel ezelőtt álomra hajtotta fejét Amerika felfedezője, Hispaniola egykori kormányzója. A Santa Maria la Menor katedrális is századok óta hírdeti a spanyolok egykori tengeri hatalmát. S itt áll a félteke első katonai építménye, az Ozama erőd. Mind, mind egy letünt időről mesélnek.
Az ország hivatalos nyelve az angol, de a francia megszállásból eredően legtöbben az afrikai nyelvek és a francia keveredéséből kialakult kreol-franciát beszélik. A francia hatás az ország konyhaművészetében is fellelhető. A tamarindfa gyümölcse, a zöld kókusz, a szenvedélygyümölcs és más hasonló trópusi finomságok találhatóak az étlapokon. Aki a Dominikára látogat, feltétlenül próbálja ki az ízletes halleveseket, és a hegyi csirkét, ami meglepő módon nem csirkéből, hanem békából készül édesburgonyával és fehérrépával körítve.
A Karib-tenger más szigeteihez hasonlóan Dominikán sem élnek nagytestű emlősállatok, de bővelkednek például kígyókban. A szigetek igazi látványossága az őket körülölelő vízivilág. Akár 300 kg súlyú teknősök, impozáns bálnacsordák, a korallzátonyok lenyűgöző élővilága csábítja az egzotikumra vágyó turistákat.