Jazz Turbulence fesztivál

nlc | 2002. Július 12.
Augusztus 23-24-én a Citadella tetõteraszán rendezik meg a Jazz Turbulence fesztivált. A két napig tartó esemény a nu jazz képviselõinek hazai és külországi krémjét vonultatja fel.




2002-ben immár harmadik alkalommal rendezzük meg a Jazz Turbulence fesztivált. Célunk, amely a Magyarországon is egyre erősebben kialakuló
műfaj, illetve sokkal inkább zenei perspektíva, a nu jazz képviselése és bemutatása, megvalósulni látszik: rendezvényünk az elmúlt években a stílus
hazai legrangosabb eseményévé nőtte ki magát. Ennek megfelelően alakul az idei program is: az immár két nap, két színpadon zajló koncerteket, dj-produkciókat és a hozzájuk kapcsolódó mprovizációkat továbbra is exkluzív helyszínen, a Citadella tetőkertjében élvezhetik a zenebarátok.






Mo’ Horizons

Az idei ‘Jungle Jazz’ alcímű fesztivált a Jazz Turbulence gárdája a Deep Distribution-nal közösen szervezi, amely az ország vezető bakelitlemez-forgalmazó cége, illetve a progresszív jazzre és elektronikus zenékre szakosodott Deep Music Depo lemezboltot üzemelteti.







Dj Marky
Rendezvényünk idén kapcsolódik a szintén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Parádé programsorozathoz: a fesztivál második napja egybeesik a Parádé estéjével, s bekapcsolódva annak utórendezvényeibe nyújtunk kiemelkedő zenei élményt és különleges szórakozási lehetőséget a főváros egyik legszebb pontján.


Fellépők:





Dzihan & Kamien / Ausztria – Bécs
• Mo’ Horizons / Németország – Nürnberg
• Marky, Patife & Stamina / Brazília – Sao Paolo
• Big Bud / Nagy Britannia – London


A hazai fellépők:

• a Tilos Rádió alapítója, Palotai Zsolt – Márkos Albert gordonkaművész és DJ Mango kíséretében;
• Fellép továbbá a nívós jazz-klubestjeiről ismert Suhaid, ezúttal Vázsonyi János szaxofonművész, és dj Fanthomas társaságában;
• Dj Negro, a Deep Music Depo feje,
• a zenei sokoldalúságáról híres dj-producer, Cadik;
• a triphop és worldjazz orientált Szamosi testvérek – Ágoston Béla szaxofonjátékával kiegészülve;
• a két jazz-megszállott lemezgyűjtő, Badihali&Sanyi.
• Tóth Szabolcs szitárművész,
• Az Amorf Ördögökből is ismert zenész-dj, Erik Sumo;
• Hárságyi Péter ütőhangszereken, Shabaak basszusgitáron, Pedro és sokan mások.
Exit mobile version