5. Menekülés a rövidfilmbe fesztivál

nlc | 2002. Október 24.
Ötödször kerül megrendezésre a Menekülés a rövidfilmbe fesztivál 2002. október 21-27. között, ahol igazán sokszínû filmkínálattal találkozhatsz.




A rendezvény alapötletét a clermont-ferrand-i – ma már több mint húszéves múltra visszatekintő – rövidfilmfesztivál adta.

Idén a filmeket 90-110 perces blokkokban vetítik három helyszínen: Pesten a Toldi moziban, Budán a Francia Intézetben és Pécsett az Uránia moziban.
A rövidfilm-pályázat Versenyprogramját csak a Toldi moziban lehet majd megtekinteni.

Idén már az ötödik Menekülés a rövidfilmbe fesztivált és a 3. Banán Rövidfilm-pályázatot rendezik, melynek kiírásakor sem műfaji, sem hordozóra vonatkozó kitételt nem tettek; az egyetlen feltétel az időkorlát volt. A beérkezett mintegy 100 film minden szempontból nagyon vegyes képet mutat, s mivel előzsűri nem válogatott közülük, ez a sokszínűség a programszerkesztés során is megmaradt.

A legjobb filmért járó Aranybanán díj odaítéléséről egy háromtagú zsűri dönt, melynek tagjai Schulze Éva (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Durst György (Duna Műhely) és Török Ferenc, filmrendező.

A Toldi mozi különdíja a győztes alkotás kísérőfilmként való vetítése lesz, a Filmunió pedig 300.000 forintot ajánlott fel filmátírásra. A Banán Klubtól a nyertes egy utazást kap a 2003. februárjában megrendezésre kerülő clermont-ferrand-i rövidfilmfesztiválra.

A zsűri döntését október 27-én a Toldi moziban teszik közzé.


A vetítés helyszínei:

Toldi mozi
Budapest, V. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., tel : 472-03-97
Jegyár : 400 Ft

Francia Intézet
Budapest, I. ker. Fő u. 17. tel : 489-42-00
Jegyár : 300 Ft

Pécsi Uránia mozi
Pécs, Hungária u. 19. tel : 06-72-511-732
Jegyár : 450 Ft

Kellemes mozizást!
Exit mobile version