Fábri Péter a Kovátsmûhelyben

nlc | 2002. Október 26.
Kováts Kriszta hétfõi klubjában a könnyû mûfaj egyéniségeit látja vendégül a Komédium Kávézójában, tavaly zeneszerzõket, idén fõleg szövegírókat.

Kováts Kriszta a KOVÁTSMŰHELY zenekarával eljátssza a szerző legszebb dalait a szerző közreműködésével, valamint Kováts Kriszta valamelyik dalát feldolgozzák, esetleg – a műhelymunka részeként – a szerző új dalt ír a KOVÁTSMŰHELY számára, ami itt hangzik el először.

2002. november 11. hétfő 19.h


Vendég: Fábri Péter






Tőzsgyökeres budapesti polihisztor. Megénekli és megírja örök szerelmét, Budapestet olyan slágerekben, mint a Füttyös Gyuri (Kováts Kriszta – Névjegy), fordítóként Leonard Cohent Budapestre költözteti a Gellért Szállóba (Kern András – Engem vársz) és emléket állít a magyar szórakoztatóipar legendás alakjainak is (Bajor Imre – Önök kérték).


18 évesen már verses kötete jelenik meg, később regények, novellák, mesék és drámák írása és műfordítása mellett zenés darabokat, rockoperát (Kolumbusz) és gyerek- musicalt (Alice Csodaországban) ír.


Szabad idejében a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöke és az Artisjus vezetőségi tagja. Eddig négy nyelvből fordított és most titokban kínaiul tanul.






Tizenhat évesen egyik versében így jellemezte magát: “Kamasz leszek halálomig”.


A Kovátsműhely programja megtalálható az interneten a www.szinhaz.hu/kovatsmuhely honlapon, ahol az eddigi KOVÁTSMŰHELY-ekről érdekességek és fotók találhatóak. A KOVÁTSMŰHELY nézői előre is föltehetnek kérdéseket a házigazdának és a vendégnek. Küldje el előre kérdéseit a Komédium címére postán, illetve e-mailben (kovatsmuhely@szinhaz.hu). Levelére írja rá, hogy KOVÁTSMŰHELY.

Alakítsa Ön is az este programját! Jöjjön el és találkozzon Kováts Krisztával és vendégeivel!

Exit mobile version