Winona Ryder

nlc | 2002. Október 29.
Ryder nevét születési helyérõl, Winonáról kapta. Hippik lányaként és Timothy Leary LSD-guru keresztlányaként egy hippiközösségben nõtt fel Észak-Kaliforniában.




Miután többször is osztálytársai célpontja volt fiús megjelenéséért, magántanuló lett. 11 évesen egy színjátszó csoporthoz társult, nem sokkal később pedig már filmszerepekért járt meghallgatásokra. 1986-ban kapta végül első szerepét 14 évesen a Lucas című filmben, miután Horowitzról megváltoztatta nevét Ryderre.

Népszerűségre következő filmje, a Beetlejuice után tett szert, s nemsokára az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő lett. 1989-ban többek között az Ollókezű Edwardban is láthattuk. 1991-ben egy újabb Dracula-feldolgozásban szerepelt, majd 1993-ban Martin Scorsese „Az ártaltlanság kora” című filmjében nyújtott alakításáért Oscar-jelölést kapott. Egy évre rá újra jelölték, ez alkalommal a „Kisasszonyok”-ban alkotott maradandót. A közelmúltban a „Girl, Interrupted”-ben játszott egy elmegyógyintézetbe zárt lányt, és a Lost Souls természetfeletti thrillerben is feltűnt.
Exit mobile version