Jamie Foxx

nlc | 2002. December 13.
Eric Bishop néven látta meg Terrell, a texasi város kórházának falait 1967-ben. Nagyszülei nevelték fel, miután szülei elváltak. Boldog gyermekkora volt, minden nap templomba járt, és kitûnt a tanulmányoktól kezdve a zenén át az amerikai fociig mindenben.




A szórakoztatóipart először tizenévesen ízlelte meg, amikor a templom kórusvezetője és zenei direktora lett, sőt saját R&B bandát is indított. San Diegóba járt egyetemre, ez idő tájt tartott önálló esteket is. Ezek olyan sikeresek voltak, hogy Los Angelesbe költözött, ahol hamarosan megkapta az “In living color” című népszerű vígjátéksorozat egyik szerepét.






1996-ban saját műsort készíthetett, valamint első nagy filmes szerepe is megérkezett, a “The Truth About Cats and Dogs” című mozi révén. Miután az Ice Cube nevével fémjelzett “The Players Club“-ban egy DJ-t testesített meg, az “Any Given Sunday“-ben is játszott, s ezért eddigi legjobb kritikáit kapta.
Exit mobile version