Jon Bon Jovi

nlc | 2003. Március 03.
John Francis Bongiovi 1962-ben született Perth Amboy-ban. A Bon Jovi frontembere a 90-es évek végére nem csak elismert énekessé, hanem színésszé is vált.




A 80-as évek végétől a 90-esek közepéig a világ egyik legtöbb lemezt eladó bandája volt, többek között köszönhetően a Slippery when wet és a New Jersey című albumoknak. Az énekes azonban már 1980-ban megkezdte karrierjét, akkor még John Bongioviként rögzített dalokat unokatestvére stúdiójában. Az ez időkből származó számokat 1997-ben egy albumra összegyűjtve adták ki. 1990-ben szünetelt a Bon Jovi együttes, ekkor jelent meg Jon első szólókorongja, amely a Blaze of Glory címet viselte.





Ez, egyútta,l a Young Guns II című film zenéjeként is szolgált, amiben szintén szerepelt. A bandával 1992-ben tért vissza, a Keep the Faith érett rockhangzásával. 1995-től újra váltott, a színészi karrierjére próbált koncentrálni, így kapta meg a Holdfény és Valentino főszerepét. 1997-ben jött második szólóalbuma a Destination Anywhere. 2000-ben tért vissza együttesével, legutóbbi közös lemezük Crush néven található meg a boltokban.
Exit mobile version