1961-et írunk. A hidegháború legsötétebb idõszaka ez, mikor a Szovjetuniónak elegendõ nukleáris fegyverzete van ahhoz, hogy akár kétszer is elpusztítsa a világot, míg az Egyesült Államok ennek ötszörösével rendelkezik.
A megtörtént eset ihlette film Alekszej Vosztrikov kapitány (Harrison Ford) hősiességét követi nyomon, akit a hidegháború csúcsán a nukleáris rakétát hordozó tengeralattjáró, a 4000 tonnás, csaknem 120 méter hosszú K-19 parancsnokává neveznek ki, az eredeti parancsnok Mihail Polenyin kapitány (Liam Neeson) helyére. Vosztrikov azt a feladatot kapja, hogy villámgyorsan indítsa el első útjára a rosszul előkészített, nem megfelelően felszerelt tengeralattjárót.
Mihelyt úton vannak, Vosztrikov – teljesítő- és tűrőképességük legeslegvégső határáig feszítve a húrt – vizsgáztatja mind magát a K-19-et, mind a legénységet. Végül a szellemi, érzelmi és fizikai erőpróba egy kísérleti rakéta sikeres kilövésével ér véget. Ekkor vészterhes parancs érkezik Moszkvából: a K-19-nek Nyugat felé kell indulnia, hogy a NATO-támaszpontok mellett elsurranva, járőrként elfoglalja megfigyelő pozícióját az USA partjaitól mindössze 400 km-re, Washington D.C. és New York között.
A hajó elég gyorsan kezd szétesni, amíg el nem jut az ügy az atomkatasztrófa fenyegető veszélyéig. Ez az a pillanat, amikor eldől, ki az, aki igazán bátor, igazi hős, és képes kötelességtudatból és bajtársai védelmében az életét is áldozni. A tét egyeseknek élet vagy halál, másoknak karrier vagy Gulág, de nincs olyan, aki ne a jót választaná.
